Biztosítókká válnak a magánnyugdíjpénztárak

2009.10.15. 07:41

A Pénzügyminisztérium kedd este küldte meg a magánnyugdíjpénztárak vezetőinek azt a törvénytervezetet, amelyet a szakma sok képviselője már évek óta várt - derült ki tegnap a Stabilitás pénztárszövetség által szervezett, nem véletlenül Hogyan tovább? címet kapott konferencián. A legfontosabb változás, hogy az eddigi önkormányzati elvet feladva valódi tulajdonosok kezébe kerülnek a pénztárak. Minden társaságnak nyugdíjbiztosító pénztárrá kell alakulnia; a leendő tulajdonosoknak - ők nyilvánvalóan a nagy pénzügyi intézmények közül kerülnek ki zömmel - be kell tenniük az előírt alaptőkét. Az átalakulásra a magánkasszáknak három év áll rendelkezésükre.

Az elvárt tőkenagyság a kassza méretétől függ majd. Az ötvenezernél kevesebb tagot számláló pénztáraknál 100 millió, a 300 ezer felettinél azonban már kétmilliárd forintot kell biztosítani. Ahol már korábban jelentősebb tartalékot képeztek, ott ez az összeg beszámíthat az alaptőkébe. A Napi információi szerint azonban kizárólag az OTP-kasszáknál gyűlt össze nagyobb (mintegy egymilliárd forintos) tartalék. A PM-nél megvalósíthatónak tartják, hogy amennyiben a tagok - akik tulajdonképpen jelenleg tulajdonosoknak számítanak, de ebbéli minőségükben a jövőben már nem szerepelhetnek - úgy döntenek, a tartalékot "felélhetik", csökkentve saját költségterheiket. A tagoknak kétszer is szavazniuk kell majd az átalakítással összefüggő kérdésekben. Döntés azonban sem ebben, sem más részletkérdésekben nincs, ma kezdődik ugyanis a kasszák és a szaktárca között a komolyabb egyeztetés. Egyetértés pedig még a kasszák között sincs. A valódi tulajdonosok belépését sokan régóta szorgalmazták, de a nagyobb kasszák között is akad, amelyiknek vezetője ezt kifejezetten hibás lépésnek tartja.

A tervek szerint az új szabályozást a parlament még az idén elfogadná, az átmeneti idő pedig 2013. január 1-jén járna le. A változásra azért is szükség van, mert jelenleg a magánkasszák - megfelelő előírások híján - tulajdonképpen képtelenek valódi nyugdíjat, azaz járadékot folyósítani. Ezt legfeljebb egy biztosítótól vett termék révén tehetnék meg, de a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) és a Stabilitás adatai is azt mutatják, hogy ugyan már megindult a nyugdíjszolgáltatás a pénztárakból, de ez minden esetben egyösszegű pénzbeli kifizetés volt.

Nagy Csaba, a Stabilitás elnöke, az OTP nyugdíjkasszáinak vezetője a konferencián kifejtette: a magánnyugdíj-pénztári ágazat rövidesen kiheveri a válság hatásait. Szerinte ez előbb-utóbb az önkéntes ágon is várható. A Stabilitás egyébként a választható portfóliók jelenlegi palettáját két új változattal is kibővítené. A szövetség a nyugdíjhoz közel állóknál egy minden eddiginél konzervatívabb, az egészen fiataloknál pedig még agresszívabb portfólióváltozat bevezetését javasolja. Azt, hogy a pénztárak között is milyen nagy a nézetkülönbség, jól mutatja, hogy Kepecs Gábor, az Aegon Biztosító vezérigazgatója szerint a többportfóliós rendszer (ebben jelenleg háromféle portfólió van) helyett sokkal jobb lenne egy, amit legfeljebb a közvetlenül a nyugdíj előtt állóknál egészíthetnének ki egy konzervatívabbal.

A nemrégiben bevezetett devizakorlátozás megítélésében is megosztott a pénztárvezetői közösség. Nagy Csaba hangsúlyozta: arról nem lett volna szabad elfeledkezni, hogy nehéz Magyarországon megfelelő számú, jó befektetési alternatívát kínáló forinteszközt találni. Kepecs ugyanakkor azon borongott, miért nem korábban hoztak ilyen korlátozó intézkedést.