Vince, Artúr
5 °C
11 °C

Emelték az OTP célárfolyamát

2009.10.15. 12:47

Az eddigi alulsúlyozásról egyenlő súlyozásra minősítette fel ma reggeli elemzésében az OTP részvényeit a Morgan Stanley. Az elemzők 2800-ról 6000 forintra emelték fel célárfolyamukat. Ez utóbbi érték az alapforgatókönyv, bika forgatókönyv esetén 11 500, medve forgatókönyv esetén pedig 3000 forint a célárfolyam. Az idei nettó profit szerintük 155 milliárd forint lehet, jövőre azonban rosszabb eredményt várnak.

A Morgan Stanley elemzői úgy látják, a legnagyobb hajtóerő most az OTP tőkeköltségének csökkenése, amely korai kilábalást sejtet. Kiemelik, hogy a CDS-spreadek megfeleződtek, bár még válság előtti szintjük fölött vannak. Az elemzők szerint azonban a rövid távú fellendülés még kétséges, az eredmények csalódásra is okot adhatnak. A 2010-es eredményvárakozásuk például bőven (40 százalékkal) a piaci konszenzus alatt van, míg a menedzsment idei 150 milliárdos várakozása még teljesülhet.

Az elmúlt hónapokhoz képest mégis nőttek az OTP eredményére vonatkozó várakozások, ez pedig a török bankokhoz hasonlóan annak köszönhető, hogy a monetáris politika szigora enyhült. A Morgan Stanley szerint azonban egy sor indok felsorolható, miért nincs igazuk a jobb eredményben bízó elemzőknek.

Ilyen szerintük, hogy a kamatmarzsok alacsonyak maradnak, a hitelezés nagyon lassan növekszik csak, a céltartalékok valamivel még nőnek is, a kereskedési nyereségek viszont alacsonyabbak lesznek.

Az OTP részvényekkel délben 5740 forinton kereskedtek. Ez ezer forinttal magasabb mint a szeptember eleji árfolyam. Akkor még valamivel 4700 forint felett volt a papírok árfolyama, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal emelkedett a részvények értéke.