Vincze Béla saját boraival is megbukott

2009.10.15. 06:24
A 2005-ös év borászának pincészetében és a boltokban is találtak 2005-ös évjáratú hamisított Vincze-borokat a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Borminősítési Igazgatóságának szakemberei.

Vincze Béla, az egy hónappal ezelőtt kínos borhamisítási ügybe keveredett egri mesterborász helyzete egyre rosszabb: saját pincéjéből származó borai is fennakadtak a hatóság vizsgálatán, ráadásul abból az évjáratból, amikor az év borásza lett, írja a csütörtöki Népszabadság.

Pár nappal ezelőtt ugyanis befejeződött a Vincze Béla pincészetében lévő borok hatósági vizsgálata: a 2005-ös évjáratú egri bikavérben literenként 14,8 gramm glicerint találtak, ami jóval több a természetesnek tartott 6-10 grammos mennyiségnél. Az ugyancsak 2005-ös cabernet franc-ban is határérték fölötti, 14 gramm volt a glicerin, és 17,8 grammal megbukott egy tétel blauburger is, közölte a lappal Kocsi Emília, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Borminősítési Igazgatóság igazgatóhelyettese.

Vincze Béla
Vincze Béla

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal borminősítési laborjában a kiskereskedelmi forgalomban lévő Vincze-borokból is vizsgáltak mintákat. Két palack 2005-ös cabernet franc-t találtak 23, illetve 13 grammos glicerintartalommal, és egy palack 2005-ös kékfrankos is hamisnak bizonyult, mert a műszer 15 grammot mutatott.

A műszeres vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az összes esetben szintetikus glicerinnel próbálták a bort testesebbé tenni. Minderről jegyzőkönyv készült, amit elküldtek a Heves megyei területi felügyelőhöz. A borminősítő ellenőrök egyébként más rendellenességet is tapasztaltak: egy korábbi ellenőrzéskor a pincészet forgalmát rögzítő pincekönyvvel sem volt minden rendben – ez a helyzet azóta sem rendeződött, sőt a könyv eltűnt.

A Borminősítési Igazgatóság egy hónappal ezelőtt harminc napra bezáratta az egri Vincze Borászat pincéjét, miután hozzáadott glicerint találtak egy exportra szánt borban, majd két másik, már belföldi forgalomban lévő borban is. A botrány kirobbanása után Vincze Béla azzal magyarázta a hamisítást, hogy nem a saját bora volt az ellenőrzött hordókban, hanem egy jó barátjáé.