Kétórás vasutassztrájk lesz kedden

2009.10.26. 16:18 Módosítva: 2009.10.27. 09:54
Az öt vasúti szakszervezet kedden 10 és 12 óra között figyelmeztető munkabeszüntetést tart. A szakszervezetek a vasút átszervezése, a mellékvonalak bezárása ellen tiltakoznak. A sztrájk idején egyetlen vonat sem indul, a tízkor úton lévőket az első állomáson megállítják, és délben indítják újra.

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak kedden délelőtt 10 és 12 óra között a vasúton a mellékvonalak bezárása ellen. Öt vasúti szakszervezet egyezett meg erről hétfőn, miután ezúttal sem sikerült megegyezniük az úgynevezett kollektív munkaügyi vitában a vasút átszervezéséről.

A vonat nem jár

A sztrájk kezdetétől a vasutasok egyetlen vonatot sem indítanak el, a vasúti közlekedés nemcsak a MÁV, hanem a GYSEV vonalain is állni fog. Azok a vonatok, amelyek a sztrájk kezdetén úton vannak, a legközelebbi állomásig még elmennek, és ott várják ki a sztrájk végét. A vonatokon és az állomásokon a sztrájk idején is lesz fűtés, világítás, dolgozni fognak az őrző-védő szolgáltatók is. A nemzetközi forgalomban belépő vonatokat a belföldi határállomásig közlekedtetik, azok ott várják ki a sztrájk végét. A sztrájkkal kapcsolatos MÁV-intézkedésekről a vasúttársaság tájékoztatója itt olvasható >>

A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók  Szakszervezete, Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete azért kezdeményezett közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítja, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják a helyközi közösségi közlekedés tervezett átalakítását és a mellékvonalak tervezett bezárását.

Hétfőn folytatják

A szakszervezetek napközben előbb a közlekedési minisztérium illetékeseivel egyeztettek az egyebek mellett 40 milliárd forintos elvonást jelentő átalakításról, majd egymással tárgyaltak a tiltakozás lehetséges módjáról. A sikertelen tárgyalás után legközelebb november 2-án, azaz jövő hétfő délután folytatódnak az egyeztetések.

Korábban, múlt hétfőn a VDSZSZ már sztrájkolt a vasút átszervezése ellen. Akkor a Gaskó István szakszervezeti elnök által térben és időben gördülőnek hívott munkabeszüntetés üzemkezdetkor kezdődött, és kilenc órakor függesztették fel a sztrájkot. A szakszervezetek tiltakoznak a vasút átszervezésével szerintük együttjáró létszámcsökkentés ellen is, habár Hónig Péter közlekedési miniszter a múlt héten kijelentette: a vasúti reform legkorábban 2010 második felében érintheti a létszámot, és akkor is csak az úgynevezett fehérgalléros állományt.

Nyomásgyakorlás

A Vasutasok Szakszervezete a múlt hét második felében jelentette be, hogy szintén elképzelhetőnek tartja a munkabeszüntetést a nyomásgyakorlás eszközeként. A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete hétfőn a déli órákban bejelentette, hogy megalakította a sztrájkbizottságát. 

A VSZ a hétfői tárgyalás után kiadott közleményében úgy fogalmazott: "a szakszervezetek egységesen a tervezet visszavonását követelték [...] hiányolták a vonalbezárások társadalmi és gazdasági hatásainak bemutatását és azok foglalkoztatási hatásait.".

Elfogadják a vasúti bérleteket

Kedden 10 órától 13 óráig a Volán busztársaságok a munkabeszüntetés  által érintett területeken, egyes járataikon elfogadják az érvényes vasúti bérleteket, derül ki a MÁV közleményéből.

A vasúti bérleteket és a tényleges és családtagi vasúti arcképes igazolványokat a BKV Zrt. szintén 10.00 órától -13.00-ig fogadja el a 2-es, 3-as metró vonalain, a gödöllői és ráckevei HÉV vonalon, az 1, 1A, 3, 4, 6, 12, 14, 19, 28, 37, 37A, 47, 49, 62, 62A jelzésű villamosokon, valamint a 7, 7E, 33, 33E, 54, 55, 68, 84E, 88, 89E, 94E, 97E, 98, 98E, 103, 114, 160, 161, 161A, 162, 162A, 168E, 169E, 172E, 173, 173E, 176E, 198, 200E, 201E, 202E, 213, 214, 260, 261E, 272, 276E jelzésű autóbuszokon.

A sztrájk időtartama alatt, 10.00 órától, belföldön, a munkabeszüntetés által érintett vonalakon közlekedő InterCity vonatokon helyjegy és pótjegy nélkül lehet utazni.

Az előre megváltott, de lemondott jegyek árát, a fizetett menetdíjat, IC/IP pótjegy árát kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a MÁV, derül ki a társaság közleményéből. A sztrájk miatt elmaradó IC, IP vonatokra megváltott helyjegyek, pótjegyek árát kezelési költség levonása nélkül visszatérítik.