A GL Outlet is felkerült az APEH adóslistájára

2009.10.29. 09:40
A negyedévenként szokásos három adóslistájából kettőt már közzétett az adóhivatal. Szeptember végén 2820 magánszemélynek volt több mint tízmillió, míg 1501 cégnek legalább százmillió forintos adótartozása.

A 2820 magánszemély legalább 28,2 milliárd forinttal, míg az 1501 cég minimum 150,1 milliárd forinttal tartozik az államnak, legalábbis a 10 és 100 milliós listára kerülési limittel számolva (a névsorok innen tölthetők le pdf-ben). Összesen tehát legalább 178,3 milliárd forintra rúg az általuk meg nem fizetett adók és közterhek mennyisége, de ez a szám - hiszen felső határ nincs - ennek akár többszöröse is lehet.

Ennek behajtására nagyon kevés az esély. Több mint ezer, egészen pontosan 1004 vállalkozás felszámolás, további 60 végelszámolás alatt áll. A listán szereplő vállalkozások csaknem tizedének,125 cégnek felfüggesztették az adószámát, amit akkor rendel el az adóhivatal, ha egy vállalkozás, illetve annak képviselői tartósan nem érhetők el a nyilvántartásban szereplő címeken.

Ezt azt jelenti, hogy mindössze 282 működő cég szerepel az adóslistán. Persze meglehet, hogy ezek közül is több ellen kezdeményeztek már felszámolási eljárást - ezt önmagában egy ilyen mértékű adótartozás is indokolttá tehetné -, csak arról még nem döntött a bíróság.

A céges névsorban főleg kereskedelmi, szolgáltatásokkal foglalkozó és építőipari cégek vannak, jobbára kft-k. Akad azonban a listán mezőgazdasági szövetkezet, ingatlanfejlesztő és számítástechnikai cég is. A névsorban szerepel a budapesti Földmérési és Távérzékelési Intézet, a debreceni Cívis Hotels Zrt., a GL Outlet, a Malév és annak földi kiszolgáló cége, a Magyar Távközlési Ágazati Szakszervezet, a Szent Mihály Alapítvány, a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány és a Transelektro Ganz-Röck Zrt. is.

A 2820 magánadós többsége, 2222 adózó egyszerű, adószám nélküli magánszemély. A névsorban van emellett 567 egyéni vállalkozó, valamint harminc lakcím nélküli személy. Utóbbiak között finn, orosz, brit és német
állampolgárt is találni.