Aliz
6 °C
14 °C

Újra 283 forintnál járt az euró

2009.11.02. 22:58 Módosítva: 2009-11-02 23:08:14
Semmilyen rendkívüli hír, esemény nem magyarázza, miért gyengült be hirtelen és jelentősen este a forint, az árfolyam mindenesetre négyhavi mélypontra jutott az alacsony forgalmú, így kisebb összegekkel is komolyabban befolyásolható esti órákban.

Nem sokkal este nyolc után 282,45 forinton is született kötés euróra a devizapiacon, írta a Portfolio.hu. Ilyenkor már jellemzően nagyon alacsony a forgalom, az illikvid piacon pedig kisebb tételek mozgatásával is könnyen el lehet mozdítani az árfolyamot, mely ilyenkor jellemzően reggel korrigál nagyobbat. Később, az MTI jelentése szerint 283 forint felett is járt a kurzus.

A gyengülés ugyanakkor egész nap, majd kora este is folyamatosan jellemző volt. A délutáni vártnál jobb amerikai makroadat jókedvre derítették világszerte a befektetőket, ez azonban lényegében meg sem látszott a forint árfolyamán, holott a zloty és a cseh korona is profitált a nagyobb kockázati étvágyból. Napközben végig kéthavi mélypontja körül, a 275-ös szintnél ingadozott a forint euróval szembeni árfolyama.

A piaczárás után, kora este kezdett ezután határozottabb gyengülés kialakulni, előbb a 270-es tartomány tetejéig ugrott az árfolyam, majd átvitette a 280-as szintet is - anélkül, hogy a gyengülést valamilyen hírrel indokolni lehetene. A dollár ára 190, a svájci franké 185 forintig ugrott fel.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?