Paulina
16 °C
18 °C

Már Szabadival is boltolt az MVM partnere

2009.11.04. 11:09
A Paksi Atomerőmű Zrt. az előző menedzsment idején megvásárolta és felújíttatta a város történelmi műemlékét, az Erzsébet Szállót. A versenyeztetés nélkül bevont alvállalkozók között 1,5 milliárd forintos megbízáshoz jutott a Mega-Logistic Zrt. is, amelynek jogelődje szerepelt Szabadi Béla volt kisgazda államtitkár büntetőügyében. A családi vállalkozás jelenleg a honvédelmi tárca udvari ingatlanüzemeltetője, a paksi műemlék felújításán az állami tulajdonos kétmilliárd forintot bukott. Az ügyben szintén érintett panamai cég titkát svájci és liechtensteini pénzemberek őrzik, a Nemzeti Nyomozó Iroda fokozott ügyészi felügyelet alatt elemez.

A Paksi Atomerőmű Zrt. 2005-ben vásárolta meg a paksi Erzsébet Szállót az önkormányzattól, és 2008-ban kezdte felújíttatni az MVM előző, Kocsis István jelenlegi BKV-vezér vezette menedzsmentje által versenyeztetés nélkül kiválasztott alvállalkozókkal.

A korrupciógyanús beruházásról szóló előző cikkünk megjelenése után kiderült, hogy az MVM hiányos választ adott az alvállalkozók kilétét firtató kérdésünkre, az állami áramcégtől kapott felsorolásból kimaradt a Mega-Logistic Zrt. Ez egy családi vállalkozás, amely nem először üzletelt az állammal olyan beruházásban, amit utóbb a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgált.

Az MVM ismételt megkeresésünkre elismerte hogy „alépítményi és kapcsolódó építészeti feladatok ellátására” szerződtek a Mega-Logistic Zrt.-vel, de a korábbi vezetés időszakában kötött kétes ügyletek – köztük az Erzsébet Szálló felújítása – miatt zajló nyomozás érdekeire való hivatkozással titkolják a szerződés értékét.

erzsebetszallo

Más forrásból úgy tudjuk, hogy a cég másfél milliárd forint értékű megbízást kapott a paksi műemlék felújításához, értesülésünket az MVM illetékese nem cáfolta.

Kisgazda szálak

A Mega-Logistic Zrt. a kaposvári Lóki család tulajdonában van, és annak az eredetileg terménykereskedelemmel foglalkozó Galla Invest Kft.-nek az átalakulásával jött létre, amelyik felbukkant a volt kisgazda államtitkár, Szabadi Béla büntetőügyében is.

A Galla Invest egyike volt azoknak a cégeknek, amelyek Szabadi államtitkár utasítására áron alul vásárolhattak a földművelési tárca tulajdonában lévő Tartalékgazdálkodási Kht. stratégiai élelmiszerkészletéből több tízezer tonna lisztet és cukrot. Az akkori cégtulajdonos-ügyvezetőt, Lóki Gézát a Szabadi-perben a bíróság okirathamisításért elítélte.

A Mega-Logistic Zrt.-nek átkeresztelt vállalkozás azóta, Lóki Gézáné tulajdonában, a hovédelmi tárca udvari ingatlanüzemeltetőjévé nőtte ki magát: a cég honlapján található referenciák szerint számos, a HM tulajdonában álló épületet – például a Központi Honvédkórházat, a Stefánia Palotát, a Hadtörténeti Múzeumot, a balatonkenesei HM-üdülőt – üzemelteti a tavaly tizenegymilliárd forintos árbevételt realizáló vállalkozás, és a honvédség által külföldön működtetett objektumokban is végez beruházásokat.

A Mega-Logistic megkeresésünkre nem válaszolt arra, hogy milyen munkák elvégzésére, és mennyiért szerződött a paksi Erzsébet Szálló felújításakor.

Az MVM 2008-as éves beszámolója szerint az állami tulajdonos nagyjából kétmilliárd forintot bukott a paksi Erzsébet Szálló felújításán, melynek során a szálló mellé egy „reprezentációs építményt” is emeltek, wellness-részleggel és mélygarázzsal. A teljes beruházási összeg négymilliárd forintra rúgott, míg a PricewaterhouseCoopers által elvégzett ingatlanvagyon-értékelés szerint a komplexum értéke százszázalékos készültséget feltételezve 1,946 milliárd forint.

A Paksi Atomerőmű egyelőre nem számolt el terven felüli értékcsökkenést a beruházásra, mert még nem vették használatba az egykor kaszinóként is funkcionáló ingatlant.

Liechtensteini és svájci strómanok

Előző cikkünkben volt már szó arról, hogy az Erzsébet Szálló felújítására versenyeztetés nélkül kiválasztott alvállalkozók között olyan cégek is felbukkantak, amelyek az MVM-től szabálytalanul kapott közel tízmilliárd forintos befektetési kölcsönnel gazdálkodó luxemburgi Power Investments II. nevű cég tulajdonában vannak.

A luxemburgi cég többször üzletelt Kapolyi László szocialista nagyvállalkozó nevében vagy érdekében, például Kapolyi cége helyett fizetett a Vértesi Erőmű tulajdonrészéért, illetve tulajdonrészt szerzett egy szerbiai gázerőműprojektben, amit Kapolyi a sajátjának vallott.

Kapolyi László
Kapolyi László

A Power Investments II. Pakson és környékén is terjeszkedni kezdett: megvásárolta a Pannónia Bau Kft.-t és a Ropánt Kft.-t, amelyek az atomerőműnek, illetve az atomerőmű megbízásából az Erzsébet Szálló felújításán is dolgoztak. Megvásárolta a szekszárdi Szekvin Kft.-t is, amely aztán a Dél-dunántúli Borkultúráért Kft. megvásárlásával új építésű borospincére tett szert Pakson.

A boros cég eladói az MVM korábbi menedzsmentje Kocsis István, Varga-Sabján László, Molnár László, Molnár Károly és Kovács József voltak. A Gyurcsány-kormány volt minisztere, Molnár Károly nem szerepeltette a vagyonnyilatkozatában a boros céget, Varga-Sabján László és Kovács József jelenleg is vezető beosztásokban az MVM-nél dolgoznak.

Kapolyi László nem nyilatkozik arról, hogy van-e érdekeltsége a képviselői vagyonnyilatkozatában nem szereplő luxemburgi cégben, vagy annak panamai anyavállalatában. A Power Investments II.-t Szász András, Kocsis István MVM-es tanácsadója alapította egy kajmán-szigeteki offshore cég nevében, jelenlegi tulajdonosa pedig a panamai System Investment Corporation nevű cég.

Utánanéztünk a panamai cégnyilvántartásban, és azt találtuk, hogy a vállalkozást 2008. június 5-én alapította két panamai, valamint egy liechtensteini és egy svájci állampolgár tízezer dolláros törzstőkével.

A System Investment Corporation igazgatói, Jürg Keller és Reto Hadorn együtt szerepelnek még a Kaiser Ritter Partner nevű, svájci-liechtensteini illetőségű, pénzügyi szolgáltatásokat kínáló cégcsoport magasan kvalifikált munkatársainak listáján. A Kaiser Ritter Partner nem átlagos pénzügyi tanácsadó, bemutatkozásuk szerint vállalkozóknak, sportolóknak és művészeknek, valamint családjaiknak és professzionális segítőiknek kínálnak vagyongazdálkodási szolgáltatásokat.

A cégcsoport nyolc vállalatból áll Vaduzban és Zollikonban, Fritz Kaiser, a holding vezégigazgatója a kortárs kínai képzőművészet rajongója a céges weboldal szerint.

Lichtenstein hallgat

A Kaiser Ritter Partnertől szerettük volna megtudni, hogy ki az általuk adminisztrált panamai System Investment Corporation valódi tulajdonosa, és hogy kaptak-e már hatósági megkereséseket a leányvállalatok korrupciógyanús ügyei miatt. A pénzügyi tanácsadó cégcsoport kommunikációs igazgatója, Carmen Dahl azonban csak annyit válaszolt, hogy a Kaiser Ritter Partner Csoport a liechtensteini pénzügyi felügyelet szigorú ellenőrzése alatt működik, és hogy az ügyfeleiket gondosan ellenőrzik, mielőtt üzleti kapcsolatra lépnének velük.

Jürg Keller és Reto Hadorn: Ők tudják hogy kinek adták el Kocsis Istvánék a paksi borospincéjüket
Jürg Keller és Reto Hadorn: Ők tudják hogy kinek adták el Kocsis Istvánék a paksi borospincéjüket

„Ha az üzleti kapcsolat során árnyék vetül az együttműködésre, azt kimerítően vizsgáljuk – áll a Kaiser Ritter Partner válaszlevelében –, ugyanakkor a Kaiser Ritter Partner Csoport jogi okok miatt semmilyen információt nem adhat ki az ügyfélkapcsolatairól.”

A Nemzeti Nyomozó Iroda megkeresésünkre azt közölte, hogy az MVM feljelentése nyomán hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelt nyomozás „több mint tíz ügylet tekintetében, fokozott ügyészi felügyelet mellett jelenleg is folyamatban van”, de a nyomozás érdekeire való tekintettel ennél többet nem mondhatnak.

Hasonló választ kapott az MVM-ügy állását firtató írásbeli kérdésére Kovács Tamás legfőbb ügyésztől Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő is: a nyomozó hatóság tizenegy ügyletet és ügyletcsoportot – amelyek között kölcsön- és tanácsadói szerződések, befektetési és váltókezességi ügyletek, valamint tanulmánykészítési szerződések szerepelnek – vizsgál, „amelyek részletes elemzése folyamatban van”.

A cikket itt lehet kommentálni