Akár négy nap miatt dőlhet újra az M0-tender
További Magyar cikkek
Legutóbb október 26-án hirdettek győztest a fővárosi körgyűrű M6-os és 51-es főút közötti szakaszának szélesítésére – egy, a meglévő út melletti új pálya és két új Duna-híd építésére – kiírt tenderen. Akkor az A-Híd Építő Zrt. által vezetett, a Közgép Zrt.-t, a Strabag-MML Kft.-t, a Magyar Aszfalt Kft.-t, valamint a Colas Hungária Kft.-t tömörítő M0 déli ág II. konzorcium nettó 34,87 milliárd forintos ajánlatát hozták ki győztesnek – ez volt ugyanis a Közbeszerzési Döntőbizottság szeptember végi határozata értelmében az egyetlen érvényes ajánlat.
A döntést követően azonban ezúttal sem tudott leszerződni az állami sztrádaberuházó NIF Zrt. a győztesekkel. Ugyanis, mint azt korábban megírtuk, ezúttal a tendert első körben, még augusztusban 28,33 milliárdos ajánlattal megnyerni tűnő, ám a KDB által később kizárt Porr Építési Kft. kért jogorvoslatot (illetve, miután a beruházás részben uniós pénzből valósulna meg, uniós vizsgálatot is kezdeményezett, ami hatására Brüsszel felfüggesztette az M0-s nagyprojekt jóváhagyási eljárását). A jogorvoslati kérelemről kedden tárgyalt a Közbeszerzési Döntőbizottság.
A Porr a beadványában két dolgot kért: egyfelől annak megállapítását, hogy érvénytelen az október 26-án győztesnek megnevezett ajánlat, másfelől annak megállapítását, hogy saját, korábban érvénytelenített ajánlata mégis érvényes. A vetélytárs ajánlatának érvényességét a cég több mint negyven pontban támadta, egyebek mellett egyes dokumentumok fordításaival, az ajánlathoz becsatolt eszköznyilvántartó kartonokkal és géplistákkal, a pénzügyi-gazdasági alkalmasságát igazoló nyilatkozatokkal szemben voltak kifogásai.
Elsősorban azonban azt tette szóvá a Porr, hogy a konzorciumnak nem volt érvényes bankgaranciája – úgynevezett ajánlati biztosítéka – az eljárás teljes időszaka alatt. A bankgarancia eredetileg szeptember 30-ig volt érvényes, a konzorcium ezt később meghosszabbította október 30-ig. A Porr képviselőinek azonban ezt a november 2-i iratbetekintésen nem tudták megmutatni, amit a NIF munkatársai azzal magyaráztak, hogy a bankgarancia-meghosszabbítás az iktatóból véletlenül a pénzügyi osztályra került.
Az igazi problémát azonban a Porr abban látja, hogy az október 30-án lejárt ajánlati biztosítékot csak november 4-én hosszabbította meg a győztes konzorcium – vagyis a jogorvoslatot kérő cég szerint az október 31-e és november 3-a között a győztes ajánlattevőnek nem volt érvényes bankgaranciája. Azt az ajánlatkérő NIF-nél is megerősítették, hogy hosszabbították meg az ajánlati biztosítékot. Márpedig, érvel a Porr, az ajánlati kötöttség és az ajánlati biztosíték tartama között egyidejűség van, a bankgaranciát visszamenő hatállyal nem lehet megfogalmazni, így a konzorcium ajánlata érvénytelen volt.
A nyertes ajánlattevők szerint viszont az a lényeg, hogy október 26-án, a döntés időpontjában érvényes volt a bankgarancia. Elismerték, hogy október 31-e és november 3-a között nem volt érvényes ajánlati biztosíték, de szerintük egyfelől abban az időszakban semmilyen, a tender szempontjából releváns esemény nem történt – a szerződéskötést november 10-re tervezték – , másfelől a banki eljárás szabályai miatt ezt nem kaphatták meg korábban. Szerintük a garancia szeptember 30-ig visszamenően folyamatosan érvényes, arra a kérdésre, hogy ezek szerint az ominózus négy napra visszaható hatálya van-e, azt válaszolták, hogy áthidaló hatálya van.
A Porr november elején fordult a KDB-hez, így december elejére születhet meg az újabb döntés az M0-tenderről (bár a keddi tárgyaláson még írásos nyilatkozat benyújtását is bejelentették). A folytatást az eddigi fejlemények alapján nehéz megjósolni, hiszen a döntőbizottság legutóbb a három ajánlattevőből az eredetileg kizárt konzorcium pályázatát érvényesnek mondta ki, az ajánlatkérő által versenyben hagyott két másikat viszont kizárt. Most akár az is elképzelhető, hogy a KDB határozata mindegyik ajánlatot érvénytelennek mondja ki, ami azt eredményezheti, hogy a NIF-nek újabb közbeszerzési eljárást kell meghirdetni.
Az viszont biztos, hogy az ország legzsúfoltabb gyorsforgalmi útjának számító déli szektor szélesítése a jogi procedúra miatt jócskán csúszik. Az idén tavaszi tervek szerint július 20-án lett volna eredményhirdetés, és 2012. június 30-ig kellett volna megépíteni az utat – most legjobb esetben is féléves késésre kell felkészülni.