Új földért életjáradék program indul

2009.11.25. 07:33
Új "földért életjáradék" program indul, amelynek keretében legfeljebb 20 hektár termőföld, legfeljebb 3 millió forintért történő megvétele után fizet az állam életjáradékot a tulajdonosoknak - az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a honlapján, valamint a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben - ez is ingyen letölthető az internetről - fogja meghirdetni a pályázatot.

Fő szabályként az pályázhat a földje ellenében életjáradékra, akinek a föld legalább 3 éve a tulajdonában van, a területe pedig nem kisebb egy hektárnál. Ha a föld közös tulajdonban van, akkor a társtulajdonos akkor pályázhat, ha a saját részének az értéke eléri a 100 ezer forintot. Erdő csak akkor ajánlható fel életjáradékért cserébe az államnak, ha a pályázati kiírás ezt kifejezetten tartalmazza.

A pályázathoz csatolni kell az eredeti adás-vételi szerződést, vagy annak a közjegyző által hitelesített másolatát, továbbá az értékbizonyítványt, amit a helyi jegyző állít ki. Az MNV ez utóbbi alapján állapítja meg az ellenértéket, de független szakértőt is kirendelhet. Az életjáradék alapja végül az ellenérték 1,1-szerese lesz. Az első ilyen programnál még az ellenérték kétszerese volt a járadék megállapításának az alapja.

Az életjáradék minden évben az előző évi átlagos nyugdíjemelés mértékével növekszik. Az életjáradékot a nyugdíjjal együtt - de attól elkülönítve - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság küldi ki.

A mostani rendelet az ötödik földért életjáradék program. Az első ilyet 2002-ben hirdette meg a kormány, akkor 60 éves kortól lehetett igényelni. Ezt a jogszabályt egy évvel később módosította a kormány. A következő új rendelet 2004-ben született, ez már 55 éves kortól adott járadékot. Ezt a rendeletet még abban az évben kétszer, 2006-ban pedig egyszer módosította a kormány.

Az MTI korábbi közlése szerint 2006 februárjáig az állam 19 ezer gazdálkodótól vásárolt meg 53 ezer hektárt. Az átlagos életjáradék összege 31.000 forintot tett ki havonta. Az éves kiadás akkor 7,6 milliárd forint volt. Ez év februárjában az éves életjáradék már 12 milliárd forintot tett ki.

A részletszabályok ugyan változtak, de a 100 ezer forint földérték után kezdetektől ugyanannyi a havi járadék. Például az 55 éves férfi havi 1187, míg az ennyi idős nő havi 926 forintra jogosult, a régi szabályok és az új rendelet szerint is. A 70 év feletti férfiak havi járadéka 2454, míg a nőké 1979 forint, 100 ezer forintnyi földérték után. A nők azért kapnak kevesebbet, mert nekik hosszabb ideig fizeti az állam a járadékot.