Palócz Éva: A magyar közigazgatás a legpazarlóbb a térségben

2009.12.01. 06:51 Módosítva: 2009.12.01. 06:56
Legalább négy-öt év szükséges ahhoz, hogy Magyarország ledolgozza a hátrányát a térségbeli országokkal szemben, és visszaszerezze vezető pozícióját – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója. Palócz Éva szerint továbbra is a magyar központi közigazgatás a legpazarlóbb a térségben.
Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutatási Intézet Zrt. vezérigazgatója
Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutatási Intézet Zrt. vezérigazgatója

Racionalizálás nem volt, csak elvonás – így jellemezte az InfoRádióban a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója a kormány válságkezelő intézkedéseit. Palócz Éva rámutatott: bár a Bajnai-kormány csökkentette a kiadásokat, továbbra is a magyar központi közigazgatás a legpazarlóbb a térségben.

Az elemző több kockázatot is lát a hétfőn elfogadott, 2010-es költségvetésben, például azt, hogy a kormány az önkormányzatoktól úgy vesz el majdnem 90 milliárd forintot, hogy a struktúrát nem alakítja át, ez pedig veszélyes lehet. A kormány ugyan csökkentette a kiadásokat, a központi közigazgatás intézményeitől alig vont el forrásokat és nem racionalizálta azok működését - mutatott rá Palócz Éva,.

Mint mondta, a kabinet azokat a megtakarítási és bevétel-növelési lehetőségeket használta ki - ezeket szinte teljes egészében -, amelyek könnyen, nagyobb reformok nélkül megvalósíthatók voltak, így elvette a 13. havi nyugdíjakat és a közszférában dolgozók 13. havi bérét, valamint megemelte az áfát. Az állam hatékonyabb működéséhez azonban szerkezetátalakítás kellene, ehhez azonban az egy évre munkába álló kabinetnek sem a felhatalmazása, sem az ideje nem volt meg. A Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója szerint átgondolt lépésekkel például a MÁV-tól sokkal több forrás elvonható lenne a tervezett 40 milliárd forintnál, az önkormányzatoktól azonban veszélyes úgy elvenni 90 milliárdot, hogy a struktúra nem változik, azaz továbbra is sok és nagy apparátussal dolgozó önkormányzat van az országban.

Az elemző úgy véli, hogy jövőre legfeljebb fél százalékos gazdasági növekedésre számíthat az ország, a nagyobb, 1-2 százalékos bővülés csak 2011-re várható. Palócz Éva szerint a növekedésből nyert adóbevételeket semmiképp sem az államapparátus fenntartására kellene fordítani, hanem a hazai kis- és közepes vállalkozások helyzetbe hozására. Ez részben adómérsékléssel, részben az adminisztrációs terhek csökkentésével érhető el, valamint azzal, ha az állam a közbeszerzéseket úgy írja ki, hogy azokba a kisebb vállalkozások is bekapcsolódhassanak.

1987 óta nem volt ennyire gyenge a bizalom a magyar gazdaságpolitika iránt - mondta a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója. Jelenleg ördögi körben van az ország, hiszen egy erősen visszaeső gazdaságban kellene annyi adót "kipasszírozni" a gazdaságból, hogy ne nőjön a költségvetési hiány.