Oszkó: 19 milliárdért száll be az állam a Malévba

2009.12.03. 21:39
Valóban a Malévról szól az a 2008-as zárszámadási törvényhez beadott eldugott módosító javaslat, mely 19 milliárd forint köztartozás elengedésére ad biankó csekket a kormánynak - erősítette meg az Index korábbi információját a pénzügyminiszter. Oszkó Péter szerint a Malév-et az állam ráállíthatja egy olyan pályára, ahol jól működhet.

Többségi tulajdonrészt szerezhet a Malév-ben a magyar állam azáltal, hogy követeléseit, a cég 19 milliárd forintos adó és egyéb köztartozását tulajdoni részesedésbe konvertálja át – jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter a Duna Televízió Közbeszéd című politikai hír-háttér műsorában csütörtök este. Oszkó Péter elmondta: a tárgyalások még folynak. Kiemelte: az állam egy fillért sem fizet a többségi tulajdonrészért, de elengedi a cég tartozásait.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy nincs szó, hogy az állam visszavásárolja a privatizáció során korábban eladott tulajdonrészt, hanem úgy lesz az orosz tulajdonos társa, hogy a meglévő követelések átalakulnak állami részesedéssé. Mint mondta, nem valószínű, hogy a követelését az állam érvényesíteni tudná, gazdasági és turisztikai szempontból viszont sokat profitálhat a Malév többségi tulajdonosaként, amely stratégiai átalakítások után akár nyereségesen is működhet. Oszkó szerint a Malév-et az állam ráállíthatja egy olyan pályára, ahol jól működhet.

Az Index a múlt héten számolt be róla: a 2008-as költségvetés zárszámadásáról szóló, most hétfőn elfogadott törvényjavaslathoz az utolsó pillanatokban egy olyan módosító javaslat érkezett, mely felhatalmazta a kormányt 19 milliárd forint köztartozás elengedésére. A törvényjavaslatban ezen túlmenően semmilyen konkrétum nem szerepelt, de több különböző forrásunk is megerősítette: a javaslatot a Malévra szabták, az állam a cég tartozásainak elengedése fejében lehet újra tulajdonos a cégben.

Bár korábbi értesülésünk szerint az összeg kisebbségi tulajdonrészt biztosítana az államnak, a pénzügyminiszter pedig most többségi állami tulajdonról beszélt, a tulajdoni arány aligha változtat érdemben azon, hogy a Malév versenytársai tiltott állami támogatás miatt bepanaszolják majd a konstrukciót Brüsszelben.

A tartozáselengedés fejében szerzett tulajdonrésszel önmagában nem lenne probléma, a kérdés azonban az, hogy az értékek piaci alapon arányban állnak-e egymással. A mostani konstrukcióban pedig a Malév értékét több tízmilliárd forintra teszi az állam, úgy, hogy az alig három éve 200 millió forintért privatizált cég tőkéje azóta mínuszba került, tartozásai pedig becslések szerint ma már összesen 70 milliárd forintra rúgnak (tavaly év végén 50 milliárd forint felett volt az adósságállomány).