Júniustól évente egy hitelt vehetünk fel

2009.12.08. 09:21 Módosítva: 2009.12.08. 09:28
A parlament hétfő éjszakai döntése értelmében jövő júniustól egy ember egy évben csak egyszer vehet fel éven belüli lejáratú kölcsönt, például személyi kölcsönt. A képviselők limitálták a felvehető hitel összegét is, a maximum 250 ezer forint lett.

Az erről szóló, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításához benyújtott módosító indítványt az Országgyűlés a kormány ellenében fogadta el hétfőn. A törvényjavaslat zárószavazása várhatóan jövő héten lesz.

Az elfogadott indítvány szerint a pénzügyi intézmény egy naptári évben ugyanannak az ügyfélnek egy alkalommal nyújthat olyan kölcsönt, amelynek teljes hiteldíj mutatója meghaladja a hatvanöt százalékot és összege nem haladja meg a kétszázötvenezer forintot. A kölcsön lejárata egy alkalommal legfeljebb hat hónappal hosszabbítható meg.

Egy másik, a kormány által nem támogatott, de elfogadott SZDSZ-es javaslat pedig jelentősen lecsökkenti a bankkártyás fizetések tranzakciós díjait. A kiskereskedő által a pénzintézetnek fizetett díj a jelenlegi egy százalékról az indítvány szerint 0,3 százalékra csökken.

Az MTI úgy tudja, ez nem a végleges formája a tranzakciós díjra vonatkozó szabályozásnak, azt az MSZP a zárószavazás előtt még módosító indítvánnyal "tovább csiszolja".