Infláció felett drágít a MÁV és a Volán

Tízmilliárd forint pluszbevételt vár jövőre a kormányzat a közösségi közlekedés januártól érvényes, az inflációt meghaladó tarifaváltozásaitól, amelyeket a napokban jelent be Hónig Péter közlekedési miniszter - írja a Népszava.

A MÁV-nál és Volán-társaságoknál januártól a menetjegyekért 15, a bérletekért 10 százalékkal kell majd többet fizetni - írta a napilap. A Népszava finoman megjegyzi, hogy szakértői számítások 16,7 százalékos drágítást tartottak volna szükségesnek.

A kedvezményrendszer nem változik, de a lap úgy tudja: a kabinet nem tett le arról, hogy ezen a téren is változtat, jövőre azonban csak az ingyenes utazások regisztrációját vezetik be.

Emlékeztetőül: sokáig úgy volt, hogy néhány milliárd forint pluszbevétel reményében szűkítik a nagyvonalú kedvezmények körét, azonban múlt héten kiderült, ettől a szándékától elállt a kabinet. Azt sem szabad feledni, nem most tántorodik el először a kormány a kedvezmények átszabásától.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59