Nyolcszázmillió a közlekedési reform szakértőinek

A közlekedési minisztérium 770 millió forint értékben adott megrendeléseket a vasúti és a közúti közlekedés átalakításában közreműködő szakértőinek, tudta meg a Népszabadság. További 61 millió forint 2010-es kifizetésére pedig három új szerződést kötnének.

A közösségi közlekedés összehangolt fejlesztése címén számos szerződést kötött a közlekedési tárca. A honlapján elérhető adatok tanúsága szerint a fejezeti kezelésű előirányzatából fizetett nagyobbik csomag 760 millió forint kifizetésére ad lehetőséget – írja a Népszabadság.

A MÁV és a Volán-cégek működésének tervezett átalakításától független tétel a regionális közlekedésszervezési irodák működtetésének költsége, idei munkájukért 420 millió, tavalyi feladataik után 7,9 millió forint jár nekik. A Közlekedéstudományi Intézet Kht. már csak egyetlen, 28,8 millió forint értékű vállalkozási szerződést kapott, jogutódja, a nevét viselő nonprofit kft. viszont tizenhetet.

Utóbbi megbízásai között szerepelt egyebek mellett 4,8 millió forintért a kompok és révek felülvizsgálata, továbbá 63,5 millióért a 2012-es EU-konform személyszállítási pályáztatási rendszer szakmai előkészítése, valamint 96,45 millióért a közlekedés területének "szakmai irányításához szükséges szabályozást megalapozó kutatások, vizsgálatok” elvégzése. Az elővárosi vasúti és busztársaság létrehozásáról szóló vizsgálata 9,54 millióba került.

A Népszabadság listájából kiderül: a Regionális Fejlesztési Holdinggal 28 millióról szóló szerződést kötöttek az elektronikus jegy- és bérletrendszer országos bevezetésének kidolgozására. A Laurus Fejlesztési és Szolgáltató Bt. 3,5 millióért a helyközi közlekedés regionális átalakításához kapcsolódó szakmai feladatokkal foglalkozott, a Xallis Hungary 2,25 milliót kapott egyebek mellett a regionális forrásmegosztás modellezésére, az IFUA Horváth & Partners Kft. nyolcmillióért végzett szakértői és projektmenedzseri támogatást.

11 milliós keretből gazdálkodhatnak a közlekedési reform projektmenedzsment-, kontrolling- és adminisztrációs feladatait ellátó szakértők. A közlekedési tárca tőlük a többi közt a heti rendszerességgel ülésező projektirányító bizottság és a projektértekezletek, szükség esetén alprojekteket érintő megbeszélések előkészítését várja – írja a Népszabadság.

A lap további három újabb szakértői szerződést is talált, ezek együttes értéke 61 millió forint. A legnagyobb, 30 millió forintos megrendeléstől a minisztérium tranzakciós tanácsadást, jogi és stratégiai támogatást vár a MÁV-csoport átalakításához a megbízott szakértőktől. Feladatuk az állami vasút ingatlanjait érintő jogi kérdések rendezésére is kiterjedne, továbbá segítséget kell nyújtaniuk a MÁV-csoport átfogó jogi felülvizsgálatában, belső szerződésállományának, finanszírozási szerződéseinek, cégeinek egymás közti viszonyának áttekintésében is.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59