Csudálatos évünk lesz jövőre

Az idei 6,5 százalékos visszaesés után jövőre már nem csökken tovább a magyar gazdaság - mondta kedden Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. A GKI prognózisa aki szerint 2010 tavaszán be lehet lépni az euró előszobáját jelentő ERM-2 rendszerbe.

A világgazdaság nagy részében – Magyarország a kivételek közé tartozik – technikailag véget ért a recesszió a harmadik negyedévben, mondta Vértes András, akit tavasszal, a Bajnai-kormány megalakulása előtt a szocialisták egyik kormányfőjelöltjeként emlegettek (a GKI másik meghatározó vezetője Akar László vezérigazgató, aki a Horn-kabinet idején pénzügyi államtitkár volt). Az USA-ban 2,5 százalékkal az Európai Unióban 4 százalékkal csökken idén a GDP. Éves összehasonlításban a magyar gazdaság  az utolsó negyedévben még 4,5 százalékkal zsugorodik, de negyedév/negyedéves alapon már növekedésnek indul, jósolta.

Másképp esünk vissza

Elemzése szerint Magyarországon a belföldi kereslet 11 százalékos zuhanása, ezen belül is az olvadó lakossági fogyasztás  és a készletleépítés áll a GDP csökkenése mögött. Nyugat-Európában ugyanakkor a beruházások mélyrepülése figyelhető meg.

Miközben a világgazdasági válság fő fenyegetését: az árfolyam- és likviditási krízist kivédte a magyar gazdaságpolitika,  nagymértékű, a GDP 3-4 százalékát jelentő  újabb egyensúlyi korrekciót hajtott végre, elsősorban a költségvetési kiadások lefaragásával, kisebb mértékben (nyugdíj, szociális ellátások, adó átrendezés) rendszerjellegű változtatásokkal – magyarázta a GKI elnöke.

Kockázatos a világ

Kockázatos világban kockázatos a költségvetés - jelezte Vértes, aki szerint "kockázatos, de korrekt az elfogadott jövő évi költségvetés, a GDP arányosan 3,8 százalékos hiány megvalósítható, csak akarni kell",   megjegyezve, hogy az állami vállalatok egyszeri konszolidációs igénye a GDP 1,5 százalékára rúg.

A szakértők között egyetértés van abban, hogy a bevételi oldal  bizonytalan, ezért van szükség a 200 milliárd forintot meghaladó tartalékra - tette hozzá.

  2009 (becslés) 2010 (becslés)
GDP termelés 93,5 100
GDP belföldi felhasználás 89 101
Fogyasztói árindex (előző év=100) 104,1 103,5
Folyó fizetési és tőkemérleg együttes egyenlege
milliárd euró 0,5 0
a GDP százalékában 0,5 0
Munkanélküliségi ráta (éves átlag) 0,5 11
Államháztartás deficitje a GDP százalékában (ESA) 3,9 3,8(5)*
*egyszeri konszolidációs kiadások elszámolása esetén. Forrás: KSH,GKI

Mielőtt a következő kormány lehetséges költségvetési forgatókönyveit ismertette a GKI elnöke, annak kettős kommunikációját jelezte: "az ellenzék kifelé, a jelenlegi gazdaságpolitika folytatását ígéri, befelé viszont annak elvetését, ami kommunikációs zűrzavarhoz vezet".

Három út áll előtte

Vértes András szerint a következő kormány három költségvetési stratégiát követhet: a nem ajánlott modell tartósan nagyobb deficitet jelent, amit a nemzetközi szervezetek és a pénzpiacok sem fogadnának el, "7,0-7,5 százalékos hiány szóba sem jöhet". Az elfogadható: az állami vállalatok konszolidációja struktúraváltással egybekötve, ami 5 százalékos hiányt okoz jövőre, majd négy százalékot 2011-től.

A legkedvezőbb megoldás: struktúraváltással, reformokkal egybekötött állami konszolidáció, jelentős adócsökkentés mellett, ami átmenetileg 5 százalékos, vagy kissé nagyobb deficitet jelent, majd 2011-től 3 százalékos deficitet, amit össze kell kötni egy 2014. évi euró bevezetési dátummal,  - fogalmazott a GKI elnöke.

Vértes András azt ajánlotta, hogy  még ez a parlament hagyjon jóvá eurócsatlakozási menetrendet a lehető legnagyobb többséggel, s ebben az esetben 2010 tavaszán be lehet lépni az euró előszobáját jelentő ERM-2 rendszerbe.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59