A bankoknak nem tetszik a kártyadíj

A Magyar Bankszövetség előzetes normakontrollt szeretne kérni a köztársasági elnöktől a bankkártyás fizetésekről, vagyis a bankközi jutalékról értesült a Napi Gazdaság. A Bankszövetség azt is mérlegeli, hogy Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben. A parlamentben az eredeti javaslatnál jóval szigorúbban szabályoznák a jutalék mértékét, felső korlátja egységesen a forgalom értékének két százaléka.

Felső korlátjuk lesz januártól a pénzintézetek közötti  interchange költségnek is. Ha ugyanis a kibocsátó pénzforgalmi szolgáltató és az elfogadó pénzforgalmi szolgáltató nem azonos, az elfogadó szolgáltató által a kibocsátó szolgáltatónak fizetett díj nem haladhatja meg a fizetési művelet teljesítésének fedezetét biztosító fizetési számlára, illetve hitelkeretre terhelt összeg 0,3 százalékát, de maximum százforintos összeget tranzakciónként abban az esetben, ha a fizetés betéti kártyával történik. A felső mérték 0,8 százalék lesz minden ettől eltérő esetben.

A Bankszövetség arra kérte tagjait, hogy számítsák ki, milyen hatása lenne a jogszabálynak, ha márciusban jelenlegi formájában lépne életbe.

A jogszabály módosítása után a MasterCard is tiltakozott, szerintük az elfogadott törvénymódosítás káros az elektronikus fizetés hazai fejlődésére, és rendkívül kedvezőtlenül érinti a kártyaüzletág összes résztvevőjét, a kártyabirtokosokat, a kereskedőket és a bankokat egyaránt. Ők is vizsgálják, milyen jogi lépéseket tehetnek.

A GVH nem érti a kritikákat, szerintük megfelelő szabályozás esetén a bankközi jutalékok felső határának rögzítése előnyös lehet a verseny szempontjából. A kártyakibocsátók által nyereségük maximalizálására meghatározott bankközi jutalék ugyanis nem feltétlenül esik egybe a társadalmilag is optimális mértékkel, ami a hatékonyabb fizetési módszerek alkalmazását segítheti. Az alacsonyabb bankközi jutalékok segíthetik a kártyaelfogadói piacon kialakuló versenyt, hiszen eddig azon a nagy kártyakibocsátók jelentős versenyelőnyben voltak, mivel saját kártyáik után nem kellett bankközi jutalékot fizetniük. A kártyás fizetésben rejlő hatékonyságok megfelelő kihasználásával valószínűsíthetően a jelenleg a szabályozásban megjelölteknél jóval alacsonyabbak árak is kialakulhatnak a piacon.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59