Nem lesz Malév-sztrájk idén

A Malév és a pilóták szervezete, a Hunalpa a mai sztrájktárgyaláson megállapodott abban, hogy a Malév-pilóták idén nem lépnek sztrájkba, közölte a Malév csütörtök délután. A bérkövetelésről ugyanakkor nincs megállapodás.

A pilótaszervezet továbbra is fenntartja bérkövetelését, melynek mértékére vonatkozóan ajánlatot vár a munkáltatótól. Martin Gauss vezérigazgató a tárgyaláson egyértelművé tette, hogy a Malév nem ad béremelést, s ezen álláspontját a légitársaság menedzsmentje a végsőkig fenntartja – olvasható a Malév közleményében.

A légitársaság vezetése a bérkövetelést továbbra is irreálisnak tartja, hiszen a magyar nemzeti légitársaság és az egész magyar gazdaság kritikus időszakot él át, és nagyon komoly nehézségekkel küszködik. A közlemény szerint folytatják az egyeztető tárgyalásokat a szakszervezet képviselőivel és a menedzsment "igyekszik meggyőzni a pilótákat követelésük irreális voltáról".

A Malév szerdán adott ki közleményt arról, hogy a Hunalpa 24 százalékos béremelést követel, és ennek elmaradása esetén december 24-től határozatlan idejű sztrájkot helyez kilátásba. A pilótaszervezet ugyanakkor azt állítja, nem fogalmaztak meg konkrét bérkövetelést, csak azt számolták ki, mennyi az elmúlt négy évben elszenvedett veszteségük.

A Budapest Airport egész decemberben négyszáz-ötszázezer utasra számít, ennek nagyját a karácsonyi ünnepek előtti időszak adja – mondta Hardy Mihály, a reptér kommunikációs igazgatója. Hagyományosan december 24-e az utolsó igazán forgalmas nap, karácsonykor elenyésző az utasok száma, és a két ünnep közötti időszak is viszonylag csendesnek számít. Ez azt jelenti, hogy a Malév-pilóták december 24-re időzítették sztrájkja nemcsak a téli szezon, hanem az egész év egyik legforgalmasabb ferihegyi napján kezdődött volna.

Nem sztrájkolhatnak a British Airways dolgozói

Illegálisnak minősítette a British Airways légi utaskísérőinek karácsonyra meghirdetett sztrájkját csütörtökön a londoni felsőbíróság. Így nem lehet megtartani a példátlan hosszúságúra, 12 naposra tervezett munkabeszüntetést, amely csaknem egymillió utast érintett volna.

A legnagyobb brit légitársaság utaskísérőit képviselő Unite szakszervezet a hét elején hirdetette meg a sztrájkot december 22-étől január 2-áig - vagyis a legforgalmasabb karácsonyi-újévi utazási időszakra -, azzal az indokkal, hogy nem sikerült egyezségre jutni a cégvezetés által a súlyos anyagi helyzet miatt tervbe vett megszorítások ügyében. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59