14 százalékkal drágulhat a sztrádamatrica

A várható infláció több mint háromszorosával, átlagosan 13,6 százalékkal emelné a közlekedési tárca a sztrádamatricákat. Az egyeztetéseken elakadt a terv, Hónig Péter miniszter Bajnai Gordon kormányfőben bízik.

Júliusban 20-ról 25 százalékra nőtt az áfakulcs, ezt az autópálya-díjakban az Állami Autópálya-kezelő Zrt. nem érvényesítette év közben (vagyis a nettó ár csökkent, az áfa nőtt, a végső fogyasztói ár változatlan maradt), ezt most meglépné, sőt, ezen felül további közel 9 százalékos emelést forszíroz a gazdasági tárca – tudta meg a Népszabadság. Az egyes kategóriákban más és más mértékű lenne a drágulás, de átlagosan összesen így 13,6 százalékkal szeretné növelni a matricák árait a közlekedési tárca. Emlékeztetőül: a jövő évi infláció várhatóan – a kormány szerint – 3,9 százalékos lesz.

A lap úgy tudja, a szaktárca terve szerint lesznek autósok, akik akár 15-17 százalékkal is többet fizetnek 2010-ben, mások pedig csak 2-3 százalék drágulást érzékelnek majd. A legnagyobb díjemeléssel feltehetőleg a négynapos e-matricát vásárló, az autópályákat csak ritkán használó autósoknak kellene megbarátkozniuk. A szakértők szerint azért nekik, mert ebben a kategóriában a legtöbb a külföldi úthasználó. Ellenben valószínű, hogy a kamionosok, a D4-es matricát használók megússzák komoly áremelés nélkül.

Ez azonban még mindig csak terv, ugyanis a közlekedési minisztérium javaslat elakadt az államigazgatási egyeztetéseken, írja a lap. Ez biztossá tette, hogy januárban nem változnak a díjak. De ha felgyorsulnak az események, és Bajnai Gordon közbelép Hónig Péter akaratát támogatva, akkor februárban már drágábban utazhatunk a sztrádákon.

Aki éves vignettát szeretne venni, érdemesebb januárban még beszereznie, mert akkor még az idei áron teheti ezt meg nagy eséllyel.

A sztrádadíjak emeléséből a Népszabadság információi szerint 3 milliárd forintos bevételt remél a közlekedési tárca, így a matricákból az idei 42 helyett jövőre 45 milliárd forintos bevétele keletkezhet a büdzsének.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59