Rég volt ilyen rossz karácsonyunk

Az idén az öt-hat évvel ezelőtti szintre eshet a december havi kereskedelmi forgalom az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint.

Az OKSZ-nél úgy látják az áruk mennyiségét tekintve a kereskedelmi fogyasztás 2007. óta tartó visszaesése miatt jelenleg azzal lehet számolni, hogy a decemberi bevásárlások nagysága - a bevásárlókosarakba rakott árumennyiséget tekintve, az árváltozásokat kiszűrve - az öt-hat évvel ezelőtti szintre esik vissza.

A vásárlók decemberi költése több lesz ugyan, mint 2009 előző hónapjaiban, ám a teljes kereskedelmi forgalom értéke a korábbi előrejelzésnél is kisebb, 800-810 milliárd forint lehet - idézi a szakértői véleményeket a szövetség közleménye. Az általuk ismertetett adatok szerint még 856 milliárd forint, 2007-ben pedig 888 milliárd forint volt karácsony hónapjának kiskereskedelmi forgalma.

Élelmiszerekből várhatóan 330-335 milliárd forintnyi fogy majd, szemben a tavaly decemberi 354 milliárd forinttal.

Meddig vehetünk ajándékot?

December 24-én legkésőbb 14,00 órakor zárnak az üzletek, december 25-én és 26-án zárva lesznek, a benzinkutak, a virágboltok, az édességboltok, valamint az éjjel-nappali kis üzletek kivételével. December 27-én, vasárnap csak az ezen a napon nyitva tartó üzletekben lehet vásárolni, ezért sok eladóhely a szokásos rendjének megfelelően zárva lesz. Így sok üzlet csütörtököt követően csak hétfőn nyit ki.

A különböző iparcikkekből - ruházati, lakás-felszerelési és műszaki cikkekből, könyvből, valamint egyéb iparcikkből - kedvező esetben a decemberi kereskedelmi forgalom elérheti a 300 milliárd forintot, bár ez is jóval elmarad a tavalyi 335 milliárd forinttól.

Az OKSZ véleménye az, hogy a fogyasztás visszaesésének fő oka a gazdasági válság, ezen belül különösen a munkanélküliség növekedése, a fogyasztási hitelfelvételek nehezülése, de az általános forgalmi adókulcs júliusi emelése is visszavetette a vásárlási kedvet. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint az idei első háromnegyed évében a háztartások fogyasztási kiadása 8 százalékkal csökkent, az előző év azonos időszakához képest volumenben, az árváltozások hatásának kiszűrésével számítva - idézi a közlemény a KSH-t.

Az aranyhétvégén a válság ellenére a korábbi napokhoz képest élénkebb forgalomra számítanak a kereskedők. Tudva azonban, hogy a vásárlók többsége olcsóbb ajándékot keres, sok üzlet kirakatába került  leárazást hirdető felirat. Arany vasárnap, az elmúlt évekhez képest ugyan szerényebb mértékű, de azért az idei decemberi napokhoz képest mégiscsak rekordnak számító bevételt vár sok kereskedők.

Na és a költségvetéssel mi lesz?

A nagyon visszafogott vásárlói kedv ismeretében felettébb érdekes, hogy a költségvetésbe befolyik-e a kellő összegű áfa. A kiskereskedelmi adatok és az OKSZ jelzése alapján kétségesnek tűnik ez, de eddig a nettó áfabevételek (amelyek a bruttó befizetések és a kiutalások egyenlegét takarják) jól jöttek, ám a bruttó befizetések kevésbé.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59