Nem érdekli a magyart a zöldenergia

2009.12.22. 13:21 Módosítva: 2009.12.22. 13:31
A lakosság csupán 5 százaléka érdeklődik az alternatív energiaforrások iránt. A háztartások közel egyharmadában évek óta nem változott az energia felhasználással kapcsolatos hozzáállás, derül ki egy a Forsense és az energiainfo.hu által közösen készített felmérésből.

A két társaság közleménye szerint a lakosság jobban tisztában van egy átlagos téli hónap gázfogyasztásával, illetve annak költségével, mint az elhasznált áram mennyiségével és árával.

Fogalmunk sincs az energiafogyasztásunkról

Az emberek több mint 70 százaléka megközelítőleg sem tudta megmondani, hogy kilowattórában mérve mekkora háztartása havi átlagos villamosenergia-fogyasztása. A válaszadók 16 százaléka 100-2000 kilowattórában határozta meg áramfogyasztását, míg 6-6 százalék 100 kilowattóránál kevesebbre, illetve 200-300 kilowattórára tette fogyasztását. Háromszáz kilowattóránál magasabb fogyasztási kategóriába csupán 4 százalék sorolta magát.

A válaszolók többsége tisztában volt az előző havi villanyszámlával. A A felmérés résztvevőinek 45,5 százaléka 5-10 ezer forintot, 21,6 százalék 10-15 ezer forintot, 13,3 százalék 5 ezer forintnál kevesebbet, míg 13,1 százalék 15 ezer forintnál többet fizetett.

Bár a többség még a havi gáz- és áramfogyasztásával sincs tisztában.

A gázfogyasztás nagyobb ismerete ellenére a válaszolók több mint fele nem tudott érdemi választ adni az erre vonatkozó kérdésre. A válaszadók 16 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem használ gázt, 12 százalék szerint gázfogyasztásuk nem emelkedik 100 köbméter fölé egy átlagos téli hónapban, míg 9 százalék szerint 100-200 köbméter gázt használnak el havonta, 6 százalék sorolta magát 200-300 köbméter közötti kategóriába, míg 300 köbméter feletti fogyasztásról 3 százalék számolt be.

Sok gázt fogyasztunk

A felmérés szerint a gázfogyasztók majdnem harmada fizetett 10 ezer forintnál kevesebbet, egynegyedük 10-20 ezer forint, egyötödük 20-30 ezer forint között számlát vehetett kézhez. A válaszadók 13 százalékának kellett 30 ezer forint feletti számlát kiegyenlíteniük.

A felmérést október 21. és november 4. között végezték, ezerfős mintán, amelynek összetétele a legfontosabb szociodemográfiai tényezők szerint (nem, kor, régió, lakóhely településtípusa, iskolai végzettség) megfelel a felnőtt magyar lakosság arányainak.