Kockázatos, de tartható a büdzsé

Tartalmaz kockázatokat a jövő évi költségvetés, de nem elérhetetlen a 3,8 százalékos hiány; Magyarország csak akkor engedheti meg a hiány növekedését, ha azt szerkezeti reformok indokolják - hangsúlyozták a megkérdezett szakértők szerdán.

Kovács Árpád, az Állami számvevőszék (ÁSZ) volt elnöke, konkrét számok említése nélkül, elsősorban a társadalmi kockázatokra hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: meg kell teremteni a társadalmi szükségletek kielégítésének és az ország külföldi kötelezettségeinek harmóniáját. Elismerte, hogy ez messze túlmutat a pénzügyi kormányzat felelősségén.

A 2010-es büdzsét technikailag korrekt, válságkezelő költségvetésnek nevezte, de úgy vélte számos kockázatot tartalmaz. Kérdésesnek tartotta, hogy hogyan viselkedik a gazdaság jövőre és, hogy mibe fognak kerülni az elkerülhetetlen reformok. Még bizonytalan a 2009-es év zárása, az önkormányzati szektor, az egészségügy és az államháztartás működése is - sorolta.

Iglódi-Csató Judit, az MNB szóvivője annyit mondott: a jegybank novemberi Inflációs jelentésének előrejelzése szerint a makrogazdasági alappályán a 2010-es hiánycél csak abban az esetben teljesíthető, amennyiben a költségvetésben lévő tartalékok jelentős része nem kerül elköltésre.

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke is a bizonytalanságra hívta fel a figyelmet, de úgy vélte a költségvetés kiegyensúlyozottan bizonytalan. Kicsit lehet jobb és rosszabb is a helyzet. Elismerte, hogy a bevételek teljesülésében vannak kockázatok, de úgy vélte tartható a 3,8 százalékos GDP arányos államháztartási hiánycél. "El lehet persze engedni a hiányt, de az nagyon súlyos következményekkel járna".

Az állami vállalatok konszolidációja növelheti a hiányt, a GDP 5-5,5 százalékára is, ám ezt az EU és a piac is tolerálná, ha a cégek strukturális átalakulásával járna. E nélküli deficitnövekedésért súlyos árat kellene fizetni.

A jövő évi költségvetést bíráló közgazdászok GDP előrejelzését Vértes András nem tartotta reálisnak. "Senki nem ad ma ilyen prognózist" - mondta. A hazai kutatóintézetek stagnálást várnak és a 17 cég részvételével készített nemzetközi előrejelzésben a kelet-európai konszenzus is jobb a kormány által várt 0,6 százalékos csökkenésnél, 0,2 százalékos visszaesést jelez jövőre.

Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója azt mondta: jelenlegi ismereteik szerint az államháztartás GDP arányos hiánya jövőre 4-4,5 százalék között tartható. Ez azonban csak a folyó működésre, a folyó bevételekre és a folyó kiadásokra igaz, s nem tartalmazza azokat a tételeket és kiadásokat, amelyek akkor jelentkeznek, ha elkezdik például az állami vállalatok konszolidációját, vagy a nagy államháztartási rendszerek reformját.

A vezérigazgató kifejtette: a Kopint-Tárki előrejelzése szerint a jövő évi gazdasági növekedés a plusz-mínusz 1 százalékos sávban lesz, aminek az átlaga a nulla. Ebben a tekintetben a kutatóintézet kissé optimistább, mint a kormány, ugyanakkor azonban az is igaz, hogy néhány tized százalék a statisztikai hibahatáron belül van.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59