Oszkó az új kormánytól félti a költségvetést

2009.12.23. 10:06 Módosítva: 2009.12.23. 10:20
A pénzügyminiszter szerint a jövő évi költségvetésben az a kockázat, hogy a következő kormány nem tartja be. Oszkó Péter az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, hogy a Költségvetési Tanáccsal csak kisebb vitáik vannak, egyeztetnek, és szerinte káros, hogy mindez nyilvánosságra került.

A büdzsét nyilvánosan bíráló 29 közgazdász véleményét a pénzügyminiszter alacsony színvonalúnak tartja, az szerinte politikai céllal született. Ezért szerinte el kell választani a költségvetési tanács véleményét a 29 közgazdász jelentésétől. A költségvetési tanáccsal csak kisebb vitái vannak, például arról, hogy a külső tételek listáját az államháztartási törvényben vagy a költségvetési törvényben kell-e feltüntetni. „Az Állami Számvevőszék is azt mondta, fiskálisan nagyon precíz, betartható a jövő évi költségvetés. Felelős szakmai testületek a költségvetés betarthatóságát soha sem vonták kétségbe” – mondta a miniszter.

A pénzügyminiszter a 29 közgazdász kiadványát meglepően alacsony színvonalúnak, politikai céllal készültnek nevezte. Arra a véleményre, hogy a növekedést felültervezték, azt mondta, az elemzők nagy része nem visszaesést, hanem stagnálást, esetleg növekedést jósol 2010-re, de a minisztérium 0,6 százalékost tervez, a költségvetés pedig még ennél is konzervatívabb a 0,9 százalékkal, tehát nem nagyon találni olyan előrejelzést, amely kettő-négy százalékos visszaesést jósolna, mint a közgazdászok jelentése.

A közgazdászok kiadványa az ingatlanadóról megállapítja, hogy „teljesen fiktív bevétel”, hiszen az Alkotmánybíróság vizsgálja a kérdést, a Fidesz pedig világossá tette: kormányra kerülése után azonnal eltörli ezt az adófajtát. Oszkó Péter azt mondta erre, ez is azt mutatja, hogy az egyetlen valós kockázat, hogy jön egy olyan kormány, amely nem tartja be a következő költségvetést. „Ha bármilyen adót megszüntet, akkor kevesebb lesz a bevétel, és nagyobb lesz a hiány.”

A kiadvány hangsúlyozza, hogy a költségvetés túltervezi a bevételeket. A pénzügyminiszter szerint viszont az utóbbi idők tapasztalatai szerint nagyobb bevétel folyik be a tervezettnél.

Az elmúlt napokban számos kifogást fogalmaztak meg a 2010-es költségvetéssel szemben. Sólyom László a múlt héten törvénysértőnek nevezte, és azt mondta, gumiparagrafusok vannak a büdzsében. Az államfőt a költségvetési tanács véleményét citálva igyekezett cáfolni a PM, ám ezen a héten a költségvetési tanács is kifogásolta a jogszabályt, egyebek mellett az államháztartási törvényt sértőnek nevezve azt. Sőt, még a kormánnyel eddig sokak szerint kesztyűs kézzel bánó Simor András jegybankelnök is azt mondta, a büdzséből hiányoznak a szükséges reformok, és magasabb lehet a defficit az abban előirányzottnál.