Durva üzemanyag-drágulás jön a héten

Bruttó 6 forinttal lesz drágább szerdán 0 órától a benzin a hazai kutakon, miközben a gázolaj ára 4 forinttal kúszik feljebb. Ez az áremelés csak az üzemanyagok tőzsdei jegyzésárainak változása miatt következik be, két nappal később (2010. január 1-én, pénteken) újra, körülbelül 14, illetve 9 forinttal drágulhat a benzin és a gázolaj literje a jövedéki adó emelése miatt.

Szerdán (2009. december 30-án) nulla órától 6 forinttal emeli a Mol a benzin bruttó nagykereskedelmi listaárát, miközben a gázolaj ára 4 forinttal kúszik feljebb - tudta meg a Portfolio.hu. Ez azt jelenti, hogy az olajcég a benzin literjét a kiskereskedőknek listaáron bruttó 282,7 forintért, a gázolajat pedig bruttó 270,4 forintért adja majd.

Bár az egyes kutak árképzése egymástól eltérő, az autósok nagyjából ugyanilyen mértékű, 6-4 forintos árváltozással szembesülnek majd szerdától az állomásokon. Ez azt jelenti, hogy a benzint átlagosan valahol 299-300, a gázolajat pedig átlagosan 285-286 forint környékén tankolhatjuk literenként.

Az újabb áremelés magyarázata egyszerű: a benzin és a gázolaj a múlt hét folyamán dollárban mérve is drágult a tőzsdén 7,8, illetve 2 százalékot, ám a tendenciát a forint erősödése valamelyest mérsékelte.

Fontos hangsúlyozni, hogy a 6-4 forintos áremelés úgy megy végbe, hogy a benzin és gázolaj árában még nem változik a jövedéki adó tartalom. Nem árt azonban felidézni, a jövő évi adócsomag egyik elemeként - az idei, július 1-jei jövedékiadó- és áfaemelést megfejelve - 2010. január 1-jével ismét emelkedik Magyarországon a jövedéki adó is, így akkor egy újabb nagyon jelentős áremelésre lehet számítani. (A jövedéki adó emelését a forintban kifejezett uniós minimumszint elérése és a költségvetési bevételi indok magyarázza.) Ennek mértéke a benzin esetében körülbelül 14, a gázolaj esetében pedig 9 forint.

Ez azt jelenti, hogy ha a Mol egy az egyben érvényesíti majd a jövedéki adó emelését az áraiban, akkor egy hét alatt a benzin ára 20, a gázolajé pedig 13 forinttal megy feljebb a kutakon.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59