Szabina
-2 °C
15 °C

Hatmilliárd forint bírságot szabott ki az idén a GVH

2009.12.29. 15:06
A Gazdasági Versenyhivatal 2009-ben összesen 5,832 milliárd forint összegű bírságot szabott ki 47 törvénysértés következtében.

A Gazdasági Versenyhivatal összességében sikeresnek értékelte 2009. évi munkáját, amely a nagyszámú versenyhivatali eljárásban és a versenypártoló, valamint a versenykultúra fejlesztő munka erősítésében is megmutatkozott.

A 2009-ben kiszabott birság jóval több a 2008-as esztendő hasonló időszakában összesen kirótt 716 millió forintnál, amelynek elsősorban az volt az oka, hogy megnőtt a jelentős bírsággal járó kartell ügyek, valamint a fogyasztók megtévesztése miatt kirótt bírságok száma.

Az eljárások többsége - tekintettel azok összetettségére és a vizsgálatok időigényére - naptári éven túl fejeződik be, így a meghozott döntések száma, és az alkalmazott szankció összesített mértéke nagyon változó egy-egy évben.

A GVH 2009-ben közel 1500 fogyasztói panaszt vagy bejelentést kapott, ami valamivel elmarad a 2008-as kétezer megkeresésétől.

2009-ben a fogyasztók megtévesztése miatt indított eljárásokkal foglalkozott számszerűen a legtöbbet. A GVH 41 határozatban összesen 827,8 millió forint bírságot szabott ki 2009-ben, és bár egyre nagyobb összegű bírságokat állapít meg a fogyasztók megtévesztése miatt, vannak olyan ágazatok, ahol évről-évre ismétlődnek a jogsértések. Így például egyes korlátlan mobilinternetet hirdető telefontársaságokat, megalapozatlanul gyógyhatású vagy egészségmegőrző hatású termékek forgalmazóit, hirdetési újságjaikban megtévesztő termékismertetőket alkalmazó kiskereskedelmi láncokat a korábbi évek után 2009-ben ismét meg kellett bírságolnia a hivatalnak.

A Gazdasági Versenyhivatal 2009-ben fogyasztóvédelmi munkája során kiemelt figyelmet szentelt a pénzügyi szektorban a fogyasztói csoportok, az örökjáradék szolgáltatók és a bankok tevékenységének, a területen több ízben szabott ki bírságokat a fogyasztók megtévesztése, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. Hasonló okok miatt kapott nagy összegű bírságot több multinacionális kozmetikai vállalkozás is, amelyek megalapozatlan reklámígéretekkel igyekeztek vásárlásra bírni a fogyasztókat.

Kartell ügyekben 2009-ben 29 vizsgálat indult, amelyből 6 esetben bírság kiszabásával zárult le az eljárás. Az összes kiszabott bírság ezekben az ügyekben meghaladta az 5 milliárd forintot. Ebben az évben nem volt olyan vállalat, amelynél erőfölénnyel való visszaélést állapított volna meg a hivatal, míg cégek egyesülésére 42 kérelem érkezett.

A GVH 2009-ben - a korábbi évekhez hasonlóan - sikeresen védte meg döntéseit a bíróságok előtt. A 2009-es évben közel 70 ügy fejeződött be első- vagy másodfokon a bíróságokon, míg jelenleg összesen közel 120 ügy van folyamatban első- vagy másodfokon, illetve a Legfelsőbb Bíróság előtti felülvizsgálati szakaszban.

A hivatal közleményében ismertette a versenykultúra fejlesztéséért adományozott díjainak 2009-es nyerteseit. A Versenykultúráért Díjat Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója kapta, míg a Versenykultúráért Média Díjat az InfoRádió szerkesztősége nevében Módos Márton vehette át.