Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Még nem indult be a benzinturizmus

2010.01.04. 16:55
20-30 forinttal is olcsóbb lehet literenként az üzemanyag Horvátországban, de egyelőre sem ott, sem Szlovéniában nem észlelik, hogy a magyarok tömegesen átjárnának tankolni. A jövedéki adó emelésével jelentősen drágult üzemanyag miatt a fuvarozók emelik majd áraikat, a taxisok azonban úgy vélik, nem tudják áthárítani a megemelkedett költségeiket.

A taxisok nem terveznek áremelést a benzin árának emelkedése miatt, mivel úgy vélik, az ebből fakadó többletköltségeket az alacsony kereslet miatt nem lehet továbbhárítani az utasokra - mondták el taxitársaságoknál hétfőn.  Horváth György, a Magyar Taxis Szövetség elnöke azt mondta, a keresletnek a válság kezdete óta tapasztalt visszaesése miatt a taxisok az üzemanyag árának emelkedéséből fakadó többletköltségeket nem tudják beépíteni a viteldíjba, így meg kell próbálniuk kigazdálkodni az áremelkedés hatásait. Hasonlóan nyilatkoztak a Főtaxi és a 6*6 vezetői is.

Újra rekordszinten a benzinár

Január elsején a jövedéki adó szabályainak változása miatt drágultak az üzemanyagok: a benzin esetében 10 százalékkal, a gázolajnál 8 százalékkal emelkedett a közteher mértéke, így a benzin mintegy 14, a gázolaj pedig 9 forinttal drágult január elsejétől.Január 6-án szerdától a Mol a világpiaci árak változása nyomán a benzin árát 4, a gázolajét 3 forinttal emeli. Így a benzin ára átlagosan 317 forint lehet, ami a 2008. nyarán elért rekordszintnek felel meg, míg a dízelért átlagosan 297 forintot kell fizetni.

A fuvardíjak néhány százalékkal biztosan, de akár 15 százalékkal is emelkedhetnek a gázolaj jövedéki adójának emelkedése, az üzemanyag drágulása miatt - mondták ugyanakkor szakértők. Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkárhelyettese elmondta: csak a gázolaj drágulása miatt körülbelül 2,5 százalékkal kellene emelni a fuvardíjakat, de az egyéb költségek - például a kötelező felelősség biztosítás díjai - is emelkednek. Az, hogy ezen változások nyomán mennyivel emelik a fuvardíjakat, a piaci kereslet és kínálat is befolyásolja. A belföldi fuvardíj körülbelül 40 százalékát teszik ki az üzemanyagköltségek - mondta Karmos Gábor.

Hozzáfűzte: mivel Szlovákiát kivéve a környező országokban olcsóbb lett a gázolaj mint Magyarországon, ezért a nemzetközi fuvarozók nem Magyarországon tankolnak majd. Ennek pedig az a következménye, hogy az MKFE prognózisa szerint a költségvetésbe nem folynak be a magasabb adótételtől remélt többletbevételek - hangsúlyozta az MKFE főtitkárhelyettese.

A magyarok egyelőre nem mennek külföldre tankolni

Egyelőre kevés magyar tankol a határhoz közeli horvát és szlovén benzinkutaknál, ahol a magyarországi árakhoz képest most már 20-30 forinttal kerülnek kevesebbe az üzemanyagok - tapasztalta hétfőn az MTI tudósítója.

A Horvátországba Letenyénél, a régi határátkelőnél átlépők a túloldali Muracsánynál (Gorican), közvetlenül a határon érik el az első INA benzinkutat, ahol hétfőn szinte alig fordult meg autó. A töltőállomás dolgozói azt mondták: tudják, hogy a magyarországinál 20-30 forinttal olcsóbb lett január 1-jén a horvátországi benzin és gázolaj ára, de a közeli autópálya-átkelő miatt közel sincs akkor forgalmuk, mint régen.

Az INA kútjánál hétfőn 7,69 kuna (285 forint) volt egy liter 95-ös benzin ára, a gázolajért 7,13 kunát (264 forintot) kellett fizetni (egy kuna 37 forint). A horvátországi üzemanyagárak az utóbbi években általában magasabbak voltak a magyarországinál, legfeljebb a forint tavalyi gyengülése idején volt néha kedvezőbb a horvát ár.

Szlovéniában az elmúlt években kedvezőbb áron lehetett tankolni, de tavaly az áremelkedés és a forint gyengülése miatt már drágább lett a tankolás a Magyarországinál. A januári magyar áremelés után viszont ismét a szlovén kutak váltak olcsóbbá.

Az M70-es autóúton, a Tornyiszentmiklós-Pince határvonalon átlépők a Maribor felé vezető szlovén autópályán elsőként egy Mol töltőállomásnál tankolhatnak. Az árak az egész országban szinte azonosak, így itt is egy liter 95-ös benzinért 1,116 eurót (301 forintot), a gázolajért pedig 1,054 eurót (284 forintot) kell fizetni (egy euró 269,50 forint).