Valér
-2 °C
0 °C

Az elvesztett vevőkre érdemes koncentrálniuk a kkv-knak

2010.01.08. 07:28 Módosítva: 2010-01-08 07:32:49

Megnőtt az elvesztett vevők felé folytatott kommunikáció jelentősége a kis-és közepes vállalatok (kkv-k) marketingjében, mivel a válság hatására ebből a rétegből szinte minden ipari szektorban „túltermelés” van, így a visszanyert vevők jelentős hasznot hozhatnak a vállalatoknak - közölte a Marketing Commando.

A kkv marketing tanácsadó cég hangsúlyozza: a vállalkozásoknak a saját elveszített vevők mellett a versenytársak elveszített vevőit is igyekezni kell megszerezni, mivel ez önmagában elég lehet ahhoz, hogy egy cég pótolja a válság miatt kiesett forgalmat. Hozzáfűzik: ugyanakkor csökkent a cégek száma is, mivel 15 ezer cég ment tönkre 2009-ben, 31 százalékkal több mint korábban, ezért a kkv-k 2010-es marketingtervében kiemelt helyen kell szerepelnie az elvesztett vevőket célzó eszközöknek. Így például minden hónapban érdemes exkluzív ajánlatokkal megpróbálni visszacsábítani azokat a vevőket, akiket a cég tavaly elveszített.

A Marketing Commando szerint az új vevők szerzésére irányuló marketing stratégiákat 2010-ben januártól március közepéig érdemes kifuttatni, mert a választási kampány alatt, majd pedig a választásokat követő "médiazajban" az új vevők figyelmét nagyon nehéz lesz felkelteni - idézi a közlemény Wolf Gábor marketing szakértőt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!