Magyar közgazdász amerikai díja

Kondor Péter, a Közép-Európai Egyetem (CEU) Közgazdasági tanszékének (Depertmant of Economics) adjunktusa nyerte meg 2010. januárjában a Smith Breeden-díjat az Amerikai Pénzügyi Társaság (American Finance Association) éves találkozóján Atlantában. A díj a pénzügyi világ egyik legrangosabb elismerése, amellyel a 2009-ben a The Journal of Finance elnevezésű vezető szaklapban a nem vállalati-pénzügy témában megjelent legjobb írás szerzőjét jutalmazzák. A díjat évente adják át a három legjobb írásért. A nyertes cikkeket a The Journal of Finance szerkesztői választják ki. A díjazott írások az adott év első öt számában-, illetve a megelőző év decemberi kiadásában megjelent cikkek közül kerülnek ki.

Kondor Péter a legjobb tanulmány díját nyerte a „A dinamikus arbitrázs kockázata: a konvergencia-ügyletek árhatásai” (Risk in Dynamic Arbitrage: The Price Effects of Convergence Trading) című írásával. Két másik publikáció „Kiváló írásmű” elismerést kapott.

A Közép-Európai Egyetem előtt a University of Chicago-n tanított pénzügyet adjunktusként. A közgazdaságtan mesterfokú diplomája mellett, melyet 2002-ben kapott a Közép-Európai Egyetemen, PhD fokozatot is szerzett 2006-ban a London School of Economics-on. Tanulmányai alatt elnyerte az Európai Unió Archimedes-díjat 2002-ben és a GAM kitüntetést 2005-ben.

A befektetők lelkével lehetett nyerni

Csakúgy, mint számos korábbi pénzügyi válságnál, most is megfigyelték, hogy a bajba került vállalatok részvényeinek értéke túl hosszan csökken: a válság legmélyebb pontján ezek az értékpapírok gyakran irreálisan alacsony értéken cserélnek gazdát. Vajon mi lehet az oka annak, hogy még a jelentős tőkével rendelkező befektetők sem vásárolnak eleget ezekből a részvényekből ahhoz, hogy gátat vessenek az árak esésének, még akkor sem, amikor a részvények ára már elég vonzónak tűnik? A tanulmány megmutatja, hogy az árak és a befektetők viselkedése nem meglepő. Az érvelés abból indul ki, hogy még akkor is, ha a legtöbb befektető érzi, hogy az árak túl alacsonyak, azt nem tudja, hogy az árak zuhanása mikor áll meg, azaz, meddig tart még a válság. Ha túl korán fektetnek be, megégethetik magukat: a növekvő veszteségeik kilépésre kényszeríthetik őket még a válság vége előtt. Ha azonban túl sokáig várnak, elszalaszthatják a remek befektetési lehetőséget.

A tanulmány fő kövezkeztetése, hogy a fenti dilemma következményeként a befektetői csoportok lassan, egymás után lépnek be a piacra. Bár azok a befektetők járnak legjobban, akik a válság legmélyebb pontján vásárolnak, ex ante mindegyik stratégia ugyanazt a várható hozamot biztosítja, hiszen akik sokáig várnak, kimaradnak a befektetési lehetőségből ha a válság mégis átmeneti. A teljes publikáció (angolul) itt olvasható.