Igenis lesz túródesszert Kínában

2010.01.27. 15:27
Nem tűnt el az EU-Milk Technologies Kft., amely a kínai túró rudi gyártására fogott össze egy fengningi vállalattal. A termék már készen áll a sorozatgyártásra, csupán egyetlen engedélyeztetési paraméternek nem felel meg – közölték a cég operatív irányításáért felelős tulajdonos-ügyvezetők. Lapunk az elmúlt hetekben többször írt abból, hogy bedőlhet a kínai túrórudi-üzlete, ám a magyar vállalkozók szerint ettől nem kell tartani, csak szabványosítási gondok vannak.

A világ kevés országában gyártanak túrót, a legtöbb helyen, köztük Kínában, nem is ismerik ezt a tejipari terméket. Nem más, mint ez a probléma indokolja azt, hogy az évekkel ezelőtt beharangozott kínai túródesszert, a Túró Kiittyy gyártása a mai napig sem kezdődött el - mondja Káplár Kálmán, az EU-Milk Technologies Kft. egyik ügyvezető-tulajdonosa. A kínai szabványok nem ismerik a túrót, ezért a tejterméket sajtként próbálják szabványosítani, így viszont nem tudják elfogadni a túródesszertnél normális 45-50 százalékos víztartalmat.

A cégről az elmúlt hetekben azt írtuk, hogy bedőlhet a kínai befektetése, aggályos lehet annak a kétmillió eurós hitelnek a megtérülése, amit az állami tulajdonú Eximbank nyújtott a kínai partnere gépvásárlására, mert a sorozatgyártás késik, és a marketingtevékenységet sem végzi el az ezzel megbízott kínai partnerük. Ráadásul az elmúlt hetekben megszűnt a cég korábbi, az extra.hu szerverén működtetett honlapja, és az EU-Milk vezetőit, tulajdonosait, köztük a ceglédi kórházat igazgató szemész főorvost, Pusztai Dezsőt korábban hetekig nem sikerült elérnünk (a hét elején viszont jelentkezett, és tájékoztatott minket arról: a túrórudis üzletben operatív munkát nem végez, így a beruházás állásáról nem voltak információi).

Nem tűntük el, létezünk, dolgozunk és dolgoztunk, az elmúlt két évben irdatlanul sokat, és főleg Kínában - indokolta a másik cégvezető, Tóthfalusy Erika azt, hogy az elmúlt hónapokban nem sikerült felvenni velük a kapcsolatot. Az eredeti tervektől eltérően ugyanis 2000 helyett 5000 négyzetméteres üzemet épített fel a Chengde járásban lévő Fengning városában a kínai partnerük. Ebben az üzemben helyezték el azt az új alkatrészekkel felszerelt gépsort, aminek a kínai túródesszertek készülnek, ha megkapják az engedélyt a sorozatgyártásra.

Hogy mikor – ez most a kulcskérdés, mondják a cégvezetők. Káplár Kálmán mutatja Chengden városának élelmiszer-technológiai minőségellenőrző és felügyelő hivatalának (legalábbis ennek fordították a hatóság nevét) legutóbbi jegyzőkönyvét, illetve annak fordítását. Eszerint a gyártósoron készült csokibevonatú túrórudak már minden paraméternek megfelelnek, egy kivételével – hogy nem sajtból készültek.

A cégvezetők azt mondják, hogy ha ezt a problémát meg tudják oldani, akkor azonnal indulhat a napi 100 000 darabos kapacitású gyártósor. Szerettek volna még most, januárban elindulni, mivel a kínai holdújév februárba lesz, és a Túró Kiittyy ideális ajándéktárgynak ígérkezik (Kínában ugyanis nagy hagyományai vannak az ajándékvásárlásnak, és erre szinte külön ágazat működik). A túrót helyszínen készítik, a csokoládéöntethez Magyarországról szállítják a szerencsi étcsokit, de a szerencsi gyárat is üzemeltető Nestlé kínai cége már jelezte: beszállna az üzletbe.

Kóstoltatással, tévéhirdetésekkel, illetve a társasházakban, közintézményekben lévő liftek mellett televíziós hálózaton reklámozzák a terméket – mondta Tóthfalusy Erika. A gyártósor eladásáról szóló hosszú távú együttműködési szerződésben az EU-Milk valóban vállalta – ahogyan azt korábban meg is írtuk –, hogy a vételár egy részét visszafordítja a kínai marketingbe, viszont ennek fejében részesedést kapnak az értékesített termékmennyiség után. Emellett részt vesznek a marketingben is, az extra.hu-s honlapot megszüntették ugyan, de létrehozták az eu-milk.hu és az eu-milk.com szájtokat, amiken kínai, angol és magyar nyelvű tartalom is lesz (bár az oldalak egyelőre még feltöltésre várnak).