Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Vádat emelhetnek a HungaroControl egykori vezetői ellen

2010.01.27. 18:23
Vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztálya a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-nél tavaly nyilvánosságra került spekulatív devizaügyletek miatt; a rendőrség az azóta elbocsátott gazdasági vezérigazgató-helyettest és a pénzügyi menedzsert gyanúsítja hűtlen kezeléssel, továbbá gazdálkodó szervezet vezető állású személyének visszaélése bűntettével.

Ivánfi Sándor, az NNI Pénzügyi Visszaélések Elleni Osztály alosztályvezetője szerdán újságírókkal ismertette: a következő napokban küldik meg az HungaroControl-ügy iratait a Fővárosi Főügyészségnek.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium tavaly márciusban közölte az MTI-vel, hogy súlyos belső gazdálkodási szabálytalanságokat tártak fel a HungaroControl devizaügyleteinél, és a társaság felügyelőbizottsága büntetőfeljelentést tett az ügyben.

Az NNI tájékoztatása szerint a feljelentésben az állt, hogy a cég egyik munkavállalója 2008. szeptemberében 12 hónapra két magyarországi pénzintézettel határidős devizaügyleteket kötött, és ezek eredményeképpen 1,9 milliárd forint vagyoni hátránya keletkezett a légiirányításért felelős gazdasági társaságnak. A cég vezetői a veszteség észlelését követően belső vizsgálatot folytattak le, a gazdasági vezérigazgató-helyettes és a treasurer munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntették.

A nyomozás során a rendőrök az érintett pénzintézetek képviselőit, továbbá a HungaroControl pénzügyi irányításáért felelős szervezeti egységeinek munkatársait is meghallgatták. Ivánfi Sándor tájékoztatása szerint a nyomozás adataiból kiderült, hogy a treasurer úgy kötött határidős devizaügyleteket, hogy azokban a társaság kockázata nem volt korlátozva, de a bankok megfelelő garanciákkal védték saját pénzügyi érdekeiket. Hozzátette: a veszteséget az okozta, hogy az ügyletet megkötő gyanúsított azzal a várakozással kötött két bankkal is határidős devizaügyletet, hogy a forint árfolyama erősödni fog az euróhoz képest. Az ügyleteket azt követően kötötték meg, hogy 2008. szeptember 15-én az amerikai Lehman Brothers befektetési bank csődvédelmet kért, amely jelentősen befolyásolta a nemzetközi pénzpiacot is.

A forint gyengüléye miatt a HungaroControl Zrt.-nek az a kötelezettsége keletkezett, hogy az aktuális forint-euró árfolyamnál rosszabb árfolyamon adjon el a bankoknak eurót, vagyis jelentős árfolyamveszteség keletkezett minden hónap végén, egészen az ügyletek 2009. márciusában történt lezárásáig.

A gazdaságvédelmi nyomozók szerint a treasurer - látva a forint gyengülését - nem tájékoztatta a cég vezetőségét a várható veszteségről, és nem kezdeményezett olyan intézkedéseket, amelyekkel azt kezelni lehetett volna. A gazdasági vezérigazgató-helyettes pedig - bár 2008. októberében már tudott az ügyletekről - szintén nem tájékoztatta a cégvezetést.

Mindezek alapján a társaság befektetéseivel foglalkozó munkatársát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, az ő munkáját irányító gazdasági vezérigazgató-helyettest pedig gazdálkodó szervezet vezető állású személyének visszaélése bűntettel gyanúsítják.