Orosz-magyar cégre váltják az Emfeszt?

2010.01.29. 08:43
A Népszabadság úgy tudja, megszületett a megállapodás az Emfesz sorsáról, amiről hivatalosan a mai magyar-orosz gazdasági vegyesbizottság ülésén tárgyalnak. Az aggasztó mérlegadatokat közlő cég ügyfeleit új, orosz többségi, magyar állami kisebbségi tulajdonban lévő cég szolgálja majd ki.

A körvonalazódó megállapodás szerint az egyre riasztóbb mérlegadatokat közlő EMFESZ-t sorsára hagynák, és ügyfeleit egy újonnan alakuló társaság venné át. Ebben 75 százalékig oroszok, 25 százalékig pedig az állami Magyar Villamos Művek (MVM) venne részt – írja a Népszabadság.

A lap felidézi: hat év alatt a magyar gázellátás mintegy ötödét szerezte meg a cég, amely tavaly úgy került át egy dollárért a máig ismeretlen tulajdoni hátterű svájci RosGashoz, hogy az addigi tulajdonosa, az ukrán Dmitrij Firtas azt jogilag vitatja, ám máig nem kapta vissza a cégét.Az Emfesznél a napokban átvilágítás folyt, amit – írja a lap – a Molhoz is több szálon kapcsolódó Csányi Sándor OTP-vezér fia, Csányi Péter végzett.

A mostani megoldási javaslatot elsősorban a magyar politikai szorgalmazza a Népszabadság szerint. A Gazprom ugyanis állítólag nem kíván addig tárgyalni, amíg ki nem fizetik neki a tavaly tőle úgymond ellopott gázt. Márpedig ha más céggel szállnának be az Emfesz helyére az oroszok, kétséges lenne, tudnák-e tartani a nyolc százalékos árkedvezményt