Bulcsú
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

MÁV-autók: milliárdos kifizetés papír nélkül

2010.02.10. 11:15 Módosítva: 2010.02.10. 11:15
Elhalasztotta a MÁV az eredményhirdetést az új gépjárműflottájára kiírt közbeszerzési eljáráson, értesült az Index. Eredetileg ma dőlt volna el, kik adhatnak bérbe 875 személy- és teherautót a vasútnak a következő legalább négy évben, ám egy hónapot csúszik a tender lezárása. Új szerződés legkorábban áprilisban lehet, egy évvel az előző szerződés lejárta után. Addig maradnak a most, szerződés nélkül használt autók, amelyekért így több mint egymilliárdot fizetnek majd ki.
Előzmények
  • Tavaly áprilisban lejárt a MÁV és a Leaseplan (LP) Hungária Zrt. között 2004 decemberében, közbeszerzési eljárást követően határozott időre kötött szerződés több mint ezer személy- és teherautó bérléséről és flottarendszerű üzemeltetéséről, ám az autókat továbbra is használják, és fizetnek értük.
  • A MÁV-fb 2008 szeptemberi ülésén figyelmeztették az akkori menedzsmentet, hogy a szerződés meghosszabbítása aggályos lesz (közbeszerzési eljárást követően csak előre nem látható okok miatt módosítható egy szerződés, pusztán a lejárta miatt nem).
  • Molnár Csaba akkori közlekedési miniszter a szerződés lejárta előtt öt nappal kiadott tulajdonosi határozatban kérte a megállapodás meghosszabbítását a tarifa 30 százalékos csökkentésével.
  • Az új autók beszerzésére 2009 márciusában írták ki a tendert, aminek ma lett volna eredményhirdetése. Közbeszerzési szakértők szerint az eljárás során több ponton sérült a közbeszerzési törvény.
  • A MÁV igazgatósága 2009 augusztusában tárgyalt a már lejárt szerződés időtartamának utólagos meghosszabbításáról, de végül nem döntött a jogi igazgatóság által nem támogatott javaslatról. Az ülésen Hónig Péter miniszter jogszerűtlennek, ám megfelelőnek nevezte a kialakult helyzetet.
  • A MÁV kérdésünkre azt közölte, hogy a szerződés módosításáról szóban megegyeztek, és azt visszadátumozva alá is írták.
  • A közbeszerzések tanácsának elnöke bekérte az ügy valamennyi dokumentumát, hogy eldöntse: kezdeményezi-e jogorvoslati eljárás megindítását.
 

Beletelik legalább egy évébe a MÁV-nak, hogy megtalálja azt a két szolgáltatót, akiktől bérelhet 253 darab személyautót és legalább 623 kisteherautót - 3,5 tonna össztömegűnél nem nagyobbat -, illetve azokra flottarendszerű üzemeltetést kérhet. A tendert a tavaly április óta szerződés nélkül, törvénysértő módon használt gépjárműflotta leváltására - lásd fenti keretesünket az előzményekről - tavaly március végén írták ki, és idén március 12-e előtt nem lesz eredménye.

Elvileg ma kellett volna ugyan kihirdetni, hogy az öt ajánlattevőből ki nyerte el a jogot a személyautók, és ki a kisteherautók bérbeadására és üzemeltetésére - a korábbi eljárástól eltérően ezúttal két győztest terveztek kihirdetni -, ám egy nappal a tervezett eredményhirdetés előtt még nem volt győztes. A MÁV a lapunk birtokába jutott, február 9-i keltezésű levélben legalábbis erre hivatkozva - "a döntéshozatal elhúzódására tekintettel" - bejelenti: március 12-re halasztja az eredményhirdetést (a közbeszerzési törvény szerint az ajánlatkérőnek tenderenként egyszer, és indokolt esetben, lehetősége van egy legfeljebb harmincnapos halasztásra).

A márciusi eredményhirdetésből adódik az is, hogy a flottabeszerzésről várhatóan csak április 12-én kötnek szerződést, ha találnak addig győztest az eljárásban. Ráadásul mivel az ajánlatkérésben a MÁV 150 napos határidőt adott az új flotta beszerzésére, akár szeptemberig is elhúzódhat, mire az új autók megérkeznek a vasúthoz.

Meglepő fordulat

A halasztás bejelentése az eddigi fejlemények fényében igencsak meglepő. A közlekedési minisztérium ugyanis a múlt héten egy közleményben lényegében már érvénytelenítette az eljárást. A több különböző forrásból lapunk birtokába került dokumentumok és egyéb információk - felügyelőbizottsági és igazgatósági ülések jegyzőkönyvei, előterjesztések és azok véleményezései, tulajdonosi határozatok, különböző feljegyzések -, valamint szakértői vélemények alapján a MÁV-flotta ügyeiről megírt cikksorozatunkra reagálva legalábbis ezt írták február 4-én (igaz, korábban azt is mondta a minisztérium, hogy az ügy nem az ő hatáskörük, amiről két héttel később kiderült, hogy de bizony igen).

A közleményben szó szerint úgy fogalmazott a közlekedési tárca: „a közbeszerzési eljárás során kiderült, hogy az alapítói határozatban rögzített évi 800 millió forintos keretösszegből nem lehet a MÁV által meghatározott feltételekkel" megoldani az autópark bérletét. Ezt egyébként, mint sorozatunk egyik írásából kiderül, már egy tavaly augusztusi igazgatósági ülésen sejteni lehetett.

Egymilliárd, törvényt sértve

A vasúttársaság tehát annak ellenére mondja azt: elhúzódik az ügyben a döntéshozatal, hogy az állami tulajdonosa már a múlt héten kész tényként kezelte a tender érvénytelenségét. A MÁV-nak ez a lépése azért is érthetetlen, mert ezzel tovább nyújtja azt az időt, ami alatt a közbeszerzési törvényt sértve, szerződés nélkül használ nagyjából ezer autót, és fizet ki értük jóval több mint egymilliárd forintot.

Az autók éves bérleti díja ugyanis az eredeti megállapodás szerint évi 1,65 milliárd forint volt. A minisztérium a MÁV-ra hivatkozva azt közölte, hogy 300 millió forintot spórolnak 2010. április 30-ig - hogy kinek ki által mikor és milyen formában jóváhagyott döntése alapján, azt nem árulták el -, azonban ez még így is 1,3 milliárd forint körüli éves díjat jelent (ami több százmillióval nőhet, amíg a márciusban esetleg győztesnek kihirdetett cég leszállítja az új flottát).

Ha pedig márciusig sem találnak győztest, akkor várhatóan új közbeszerzési eljárás indul, ami a mostani tapasztalatai alapján ismét elhúzódhat egy évig. Így akár 2011 közepéig is ebben a jogilag rendezetlen helyzetben maradhat a MÁV - kérdés, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság, amely a beszerzés értékének akár harminc százalékát is kiróhatja a cégre bírságként, hogyan fogadna egy ilyen forgatókönyvet.