16:00, December 05.
Japán 0
Horvátország 0
al-Dzsanúb Stadion Nyolcaddöntő
20:00, December 05.
Brazília 0
Koreai Köztársaság 0

Túl a gödör fenekén

2010.02.12. 10:12 Módosítva: 2010.02.12. 11:04
Négy százalékkal esett a magyar gazdaság 2009 utolsó negyedévében a KSH előzetes becslése szerint. A harmadik negyedévben még 7,1 százalékos volt a mínusz, a mostani eredmény pedig az elemzői várakozásokat is felülmúlta. Az infláció ezzel párhuzamosan viszont a vártnál nagyobb mértékben ugrott meg januárban, jelentős részben az adóemelések miatt, az üzemanyagok és a jövedéki termékek drágulásával.

Az átlaghoz képest nagyobb mértékben, 13,7 százalékkal drágultak az egyéb cikkek, ezen belül a járműüzemanyagok ára 31,7 százalékka, a gyógyszer, gyógyáru 8,5% százalékkal. Szintén átlag feletti (11,6%) volt az áremelkedés a szeszes italok, dohányáruk esetében - áll a KSH ma közzétett gyorsjelentésében. E tételekkel magyarázható többek között, hogy a tavalyi januárhoz képest az idén átlagosan 6,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, holott az inflációt az elemzők csak 5,7-5,8 százalékosra várták. Ez minimális emelkedést jelentett volna a decemberi 5,6 százalékos ütemhez képest.

Az infláció megugrását mutatja a havi adat is, januárban decemberhez képest 1,4 százalékkal emelkedtek az árak, pedig a havi adat a tavalyi év végén 0 százalékos volt, azaz nem volt drágulás novemberről decemberre.

6,3 százalék lehet az éves visszaesés

A péntek reggeli gyorsbecslés szerint a tavalyi utolsó negyedévre négyszázalékosra csökkent a recesszió Magyarországon. Ez már egyértelmű és határozott elmozdulást jelent a korábban még romló, majd a másodikról a harmadik negyedévre alig egytized százalékos javulást mutató trendben (a tavalyi harmadik negyedévben még 7,1 százalékos volt a visszaesés). Samu János a Concorde elemzője szerint bár a részletes adatok még nem állnak rendelkezésre, az gyanítható, hogy a míg az alapvetően hazai igényekre támaszkodó szolgáltató szektor stagnált, az export képes ipar fellendülése húzhatta felfelé a magyar gazdaságot.

A várakozásokhoz képest pedig szintén jobb a mostani adat, hiszen, mint az Equilor emlékeztet, a Bloomberg és a Reuters elemzői felmérése is 5 százalékos visszaeséssel számolt elöljáróban. A historikus adatok fényében tehát mostanra kijelenthető, hogy a magyar gazdaság a 2009-es második negyedévben érte el a mélypontját. Negyedév/negyedév alapon már csal 0,4 százalékkal mérséklődött a GDP, miközben az első három negyedévben átlagban 1,6 százalékos volt a negyedéves recesszió.

Ami a közeljövőt illeti, a nemzetközi prognózisok szerint a magyar gazdaság által megtermelt hozzáadott érték előreláthatólag a 2010-es harmadik negyedévben válhat ismét pozitívvá, vagyis a definíció szerint Magyarország akkor léphet ki a recesszióból. Az Equilor idézi a Bloomberg által készített elemzői felmérést, mely szerint az idei első negyedévben még 2,65 százalékos, a másodikban már csak 0,35 százalékos visszaesés várható, míg a harmadik negyedévben a GDP már ténylegesen, 1,55 százalékkal emelkedhet. Ezek alapján a piaci szereplők stagnálással számolnak 2010-re, miközben a magyar kormány 0.3%-os visszaeséssel kalkulál.

Mindenki jelent, pörögnek a szlovákok

A szlovák gazdaság teljesítménye a vártnál kisebb mértékben, 2 százalékkal bővült 2009 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest, de a harmadik negyedévi 1,6 százalékos GDP-növekedési ütemhez képest gyorsult. A 2008-as negyedik negyedévihez képest a 2009 negyedik negyedévi GDP 2,7 százalékkal esett vissza, kevésbé, mint a harmadik negyedévben, amikor 4,9 százalékos volt a visszaesés éves összevetésben. Elemzők 2,2 százalékos negyedik negyedévi GDP növekedést jeleztek előre negyedéves összevetésben és 4,1 százalékosat éves összevetésben. A szlovák statisztikai hivatal adatai szerint 2009-ben az ország bruttó hazai terméke 4,7 százalékkal zsugorodott.

A vártnál nagyobbat estek a románok

A román bruttó hazai termék (GDP) 2009-ben 7,2 százalékkal csökkent 2008-hoz képest - közölte pénteken a román országos statisztikai hivatal (INS) az első becslések alapján. Elemzők 7 százalékos visszaesést vártak. A fogyasztói árak 1,68 százalékkal nőttek januárban decemberhez képest, éves szinten az infláció 5,2 százalékra gyorsult a tavaly év végi 4,7 százalékról. A tavalyi év első hónapjában a fogyasztói árak csak 1,2 százalékkal emelkedtek. Tavaly a negyedik negyedévben 1,5 százalékkal volt kisebb a GDP a harmadik negyedévinél, és 6,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A Mediafax hírügynökség által megkérdezett elemzők korábban 1,5 százalékos negyedéves GDP-növekedésre számítottak.

A csehek sem jöttek ki a recesszióból

A várakozásokkal ellentétben még csökkent a cseh bruttó hazai termék a tavalyi év utolsó három hónapjában. A statisztikai hivatal pénteken ismertetett adatai szerint a GDP 0,6 százalékkal csökkent az előző negyedévhez, és 4,2 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők negyedéves összevetésben 0,8 százalék növekedésre, éves szinten 2,8 százalékos csökkenésre számítottak. A tavalyi harmadik negyedévben még 0,8 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest. 2009 egészében 4,3 százalékkal zsugorodott a cseh gazdaság 2008-hoz viszonyítva, amikor még éves szinten 3,1 százalék volt a növekedés.



  • Tippek
  • Hírek