Jobban fog romlani a pénzünk

2010.02.22. 15:45
Érdemben magasabb inflációra számít az MNB 2010-2011-re vonatkozóan most, mint amire számított tavaly év végén.

Kissé magasabb inflációra számít az MNB szakértői gárdája, mint három hónappal ezelőtt. A jegybank ma tette közzé a legfrissebb előrejelzését, az Inflációs Jelentés nevet viselő, negyedévente publikálandó tanulmány teljes egésze szerdán lesz nyilvános. Három hónapja azt várta az MNB stábja, hogy idén 3,9 százalékos lesz a pénzromlás üteme, most azonban 4,4 százalékos drágulást valószínűsítenek. Nem árt felidézni: a 2010. januári inflációs adat meglepte a piacot, érdemben magasabb lett a vártnál, vélhetően az amögött meghúzódó folyamatok miatt is emelhette meg az MNB az inflációs előrejelzését, de biztosat csak szerdán tudhatunk.

De nemcsak idén, jövőre is magasabb drágulási ütemre számít a jegybank. Eddig csupán 1,9 százalékos éves átlagos inflációt prognosztizáltak, most 2,3 százalékos áremelkedésre látnak nagy esély 2011-ben. Ez még így is a rendszerváltás óta a legkisebb inflációt jelentené, és bőven a 3 százalékos cél alatti pénzromlást takarna.

A megemelt inflációs előrejelzés fényében kicsit furcsa, hogy a jegybank monetáris tanácsa ma újabb kamatcsökkentés mellett döntött, történelmi mélypontra, 5,75 százalékra küldte az alapkamatot. Azonban azt sem szabad feledni: az MNB másfél évre "előre lő", az inflációs cél teljesülését vagy annak veszélyét másfél évvel korábban meghozott lépéseivel tudja befolyásolni. Innen nézve, mivel 2011-ben az inflációs cél alatt maradhat a pénzromlási ütem, a mai kamatvágást tudja ezzel indokolni az MNB.

A gazdasági teljesítményre vonatkozó képét csak minimálisan rajzolta át a jegybank. Eddig 0,6 százalékos idei visszaesést gondoltak, most 0,2 százalékos recesszióra számítanak, akkorára, mint a magyar kormány és az IMF. Rá egy évre 3,4 százalékos GDP-növekedést prognosztizál a szakértői gárda, legutóbb is ennyit vártak. Ez némiképp elmaradt a kormány 3,7 százalékos bővülési ütemet valószínűsítő előrejelzésétől.