Milliárdokat vinne ki a büdzséből a UPC

2010.02.22. 11:18
Akár éves szinten is egymilliárd forint körüli adót bukhat el a magyar állam azzal, hogy a UPC külföldre szervezi a műholdas televíziózást szolgáltató cégét. Az itthon 180 ezer előfizetővel bíró szolgáltatás évente mintegy 6,5 milliárdos árbevételt produkál. A cég szerint nem adó-, hanem szolgáltatásoptimalizálásról van szó, a cseh, a szlovák a román és a magyar műholdas üzletágakat vonják össze luxemburgi központtal.

Luxemburgba költözteti parabolaantennás üzletágát a UPC. Az itthon száznyolcvabezer előfizetőt kiszolgáló UPC Direkt helyett a jövőben – az átszervezés néhány hónap múlva indul – egy ott bejegyzett, egyébként a hasonló cseh, szlovák és román üzletágat is összefogó cég biztosítja majd itthon is a műsorfolyamot.

A kiszervezés előkészítése több mint egy éve kezdődött, információink szerint az ötlet eredetileg kifejezetten magyar vonatkozásban és kifejezetten adóoptimalizálási céllal vetődött fel. A magyar UPC tavaly nyár elején lecserélt felső vezetése azonban nem támogatta az elképzelést, egyebek között úgy ítélték meg, hogy egy korábbi, akkor sem jól működő cégmodellhez térnének vissza (a parabolás üzletág az első években nem magyarországi bejegyzésű cégben működött), másfelől többen vitatták, hogy adójogilag megoldható-e a terv.

Nem kis összegről van szó: a UPC Direktnek jelenleg száznyolcvanezer előfizetője van. Az éves bevétel háromezer forintos átlagos előfizetői díjjal kalkulálva közel 6,5 milliárd forint csak ebben az üzletágban. Információink szerint forgalomarányosan maximum harmincszázalékos költséghányaddal lehet számolni, így a tizenkilenc százalékos társasági adó alapjának 4,55 milliárd forint, az adónak évente valamivel több mint nyolcszázhatvanmillió forint felel meg (ha az árbevételre vetített, Budapesten kétszázalékos iparűzési adóval is számolunk, ez önmagában további százharmincmillió forint, amivel a teljes adóterhelés kilencszázkilencvenmillió forint fölé emelkedik).

Hangsúlyozottan durva számításról van szó, amiben nem vettük figyelembe az áfa mellett azt sem, hogy a cégnek vannak szja-befizetései és egyéb közterhei – legfőképpen pedig azt nem, hogy az üzletág bár működött önállóan bejegyzett magyar cégként is, évek óta a UPC-n belül, annak konszolidált mérlegében tűnik fel.

Információink szerint a cég úgy kalkulál, hogy legalább tízszázalékos megtakarítást érhet el adóvonalon a költözéssel. Emellett persze jelentős megtakarítás származhat abból is, hogy a négy országban működő hasonló szolgáltatást egybe szervezik, márpedig a cégtől kapott tájékoztatás szerint ez a költözés fő mozgatórugója.

Honnan szolgáltatnak?

Igaz, ennek mértéke forrásaink szerint kérdéses lehet, mert a szolgáltatáshoz kapcsolódó számos költségelem itt marad. A szerelési munkálatokat a műholdas szolgáltatáshoz kapcsolódóan eddig sem a UPC állományába tartozó szakértők, hanem megbízott cégek végezték, ugyanakkor például a telefonos ügyfélszolgálat már a cégen belül volt. És bár az összességében egy éve tartó előkészítési folyamatban a UPC nyilván számos adószakértővel konzultált, több forrásunk szerint a lépés a későbbiekben még komolyabb APEH-vizsgálatot is eredményezhet.

Miről is van szó? Az alapvető kérdés egy szolgáltatásból keletkező bevétel adózása szempontjából, hogy hol nyújtják a szolgáltatást. A műholdas csomagnál a fizikailag is adott területhez kapcsolódó kábeltől eltérően nyilván sokkal könnyebb azt mondani, hogy a szolgáltatást a határon kívülről nyújtják. A konkrét ügy ismerete nélkül nyilatkozó adószakértők ugyanakkor kérdésünkre azt mondták, ha a szerződést Magyarországon kötik, itt gyűjtik az előfizetéseket, és a szolgáltatáshoz kapcsolódó járulékos elemek, például a szerelés vagy az ügyfélszolgálat is itt működik, már igen nehezen lehet ráhúzni a csomagra, hogy határokon átnyúló szolgáltatásról van szó.

A luxemburgi adókörnyezetről azt mondták, hogy bár az áfa kedvezőbb, egy ilyen lépésnél egy ekkora cégnek sosem az általános adófeltételekkel, hanem az akár egyedi tárgyalásokkal elérhető kedvezményekkel kialakult adóteherrel kell szembenéznie. Így nem lehet azzal kalkulálni, mekkora megtakarítást érhet el a cég.

Műholdváltással egybekötve

A UPC megkeresésünkre megerősítette az átszervezés tényét. Eszerint a cseh, a szlovák, a román és a magyar műholdas szolgáltatás a jövőben egy új vállalathoz, az UPC-tulajdonú UPC DTH S.a.r.l.-hez tartozik majd, amelynek a székhelye Luxemburgban van. A cég szerint a helyszínválasztás oka az, hogy Luxemburg az európai műholdas televíziózás központja. Az összevont vállalat létrehozása illeszkedik ahhoz a változáshoz, hogy a UPC a közelmúltban  hosszú távú műhold- és kapacitásbérleti megállapodást kötött a norvég Telenorral a UPC Direct szolgáltatásnak a Thor 5-ös és 6-os műholdakról történő sugárzására.

Ez egyben azt is jelenti, hogy miután az antennák eddig a jövőben csak a jelfeladáshoz partnerként választott Astra cég műholdjai felé néztek, az ügyfeleknél el kell fordítani a parabolatányérokat. Ezt a UPC ingyen végzi, információink szerint várhatóan ezekkel a munkákkal egy időben zajlik majd a szerződések módosítása is, hiszen az új szolgáltató már a luxemburgi cég lesz.

A cég szerint a műholdváltás lehetőséget ad az eddiginél nagyobb csatornaválasztékra. „A fokozatos átállásra részletes tervet dolgozott ki előfizetői számára a vállalatcsoport, kedvező új ajánlatokkal és gazdagabb kínálattal” – áll válaszukban, amelyben az adókérdésekkel kapcsolatban nem nyilatkoztak.