no

Addig nyomod az okosságot, amíg be nem veszik

2010.02.24. 17:26 Módosítva: 2010.02.25. 00:13
Már évek óta jelen van Magyarországon, de a pénzügyi felügyelet csak 2009 nyarán kezdte el vizsgálni a cseh székhelyű Capital Partners brókercéget. A felügyelet tavaly ősszel figyelmeztetett, hogy a cég a fogyasztókat megtévesztő, félrevezető információkat közöl egyes befektetési lehetőségekről, ráadásul nagyon magas jutalékkal dolgozik. A rendőrségi vizsgálat viszont konkrét ügy, befektetési csalás gyanúja miatt folyik.

Agresszív kereskedelmi gyakorlatról, a jóhiszeműség és a tisztesség hiányáról, a fogyasztók megtévesztéséről, jelentős információk elhallgatásáról írt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet (PSZÁF) tavaly szeptemberben, amikor tájékoztatást adott ki a cseh székhelyű Capital Partners (CP) a.s. akkor már harmadik hónapja folyó felügyeleti vizsgálatáról. A PSZÁF július végén indított vizsgálatot a CP-nél, ami annak Magyarországon működtetett ügynöki hálózatára, illetve egyes ügynökök tevékenységére terjedt ki az ország három megyéjében. Holott akkor a Capital Partners már évek óta jelen volt az országban.

A rendőrség öt ember előzetes letartóztatását kezdeményezte

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) előterjesztést tett a Capital Partners-ügyben öt ember előzetes letartóztatásának indítványozására a Fővárosi Főügyészségnél, közölte a BRFK szóvivője szerda este. A rendőrség szökés, elrejtőzés, illetve a nyomozás megnehezítésének veszélye miatt kéri az ügyészséget a kényszerintézkedés elrendelésére - mondta Tafferner Éva.

A Capital Partners székházában kedden vettek őrizetbe hét embert, köztük egy cseh állampolgárt, a rendőrség információi szerint ő volt a csalássorozat értelmi szerzője. Összesen 15 embert gyanúsított meg a rendőrség. A gyanú szerint a befektetési tanácsadó cégnél kereskedelmi tevékenység látszatát keltve csapták be az ügyfeleket. Az okozott kárt jelenleg legkevesebb hárommilliárd forintra becsülik, de feltehetően sok sértettről még nem tudnak, ezért az ő jelentkezésüket is várják.

A vizsgálat előtt

A Tékozló Homárhoz tavaly január óta érkeztek panaszok a Capital Partnes agresszíven nyomuló ügynöki tevékenységéről. A magukat brókernek nevező telefonos marketinget végző ügynökök huzamosabb időn keresztül gyakran a hét minden napján hívták a potenciális ügyfeleket, nekik visszautasíthatatlan befektetési ajánlatot kínálva, amelyről azonban lényegében azonnal dönteniük kellett. Voltak olyan ajánlatok, amelyek garantált húsz-harminc százalékos tőzsdei profitot ígértek néhány héten belül.

Laptársunk, a Portfolio.hu egy 2008 nyarán írt cikkben már foglalkozott a CP-vel, majd az annak nyomán nyitott fórumban is felsorolták a cég néhány ajánlatát. Így például azt, hogy a Petrobras részvényeivel 3-4 héten belül 22-28 százalékos hozam biztosnak tekinthető. Azt mondták, a részvény árfolyama az akkori 73,5 dollárról két, de legfeljebb három héten belül 110 dollára kúszik (helyette egy hónap alatt 65 dollárra esett). Egy olvasónk azonban cikkünk megjelenése nyomán saját blogjából még jóval régebbi, 2006-os bejegyzést is figyelmünkbe ajánlott, eszerint tehát már több mint három éve nyomult a magyar ügyfelekre a Capital Partners.

A beetetés elterjedt módszere volt, hogy a potenciális ügyfeleket úgy hívták fel, mintha valóban a tőzsdén lennének – a hitelesség érdekében a kollégáik még háttérzajt is csaptak ilyenkor, erre utasított a lentebb lévő videón hallható Sale! felszólítás –, és azonnal eldöntendő ajánlattal keresték meg a leendő befektetőket. Jellemzően azt mondták, ez az utolsó lehetőség arra, hogy egy adott cég hatalmas emelkedés előtt álló részvényeiből vásároljanak. A gyakorlat az volt, hogy ha az ügyfél csak hezitálás után döntött, hamarosan újra jelentkeztek, hogy arról a lehetőségről már lemaradt, ám újabbat kínáltak helyette; előfordult, hogy ilyenkor többször megkíséreltek több tranzakcióért is díjat felszámolni.

Másfél éve itt van

A fórumból látható, hogy a cég, amelyről brókerek már régen beszélték, hogy pénzügyekben járatlan, képzetlen embereket alkalmaz, és egy fórumbejegyzés szerint az ügynöki munkákra jelentkezőket egyebek mellett arról faggatta, tudnak-e hazudni, már 2008 nyarán tevékenykedett Magyarországon. Egyes információk szerint már 2006-ban megkezdték a munkatársak toborzását.

A cég szakmaiságát érzékelteti ez a vélhetően fordítószoftverrel készített elemzés, amit a Buksz blog tavaly szeptemberben szedett ízekre. Szintén a szakmaiság kritikáját jelenti Tényekben elhangzott nyilatkozat. Ebben a cég egy volt üzletkötője - aki állítása szerint tízmilliós portfólión egy hónap alatt hárommilliót bukott - azt mondta, az állítólagos brókerek találomra vettek részvényeket a rájuk bízott pénzből.

Mit vizsgált a PSZÁF?

A felügyelet legkevesebb egy éves késéssel reagált, amikor tavaly júliusban megindította a vizsgálatot. Az arról kiadott tájékoztatásban már a CP működésének több "kockázatára" felhívták a potenciális ügyfelek figyelmét. Így egyebek mellett arra, hogy az ügynökhálózat kifejezetten magas – a jellemző piaci átlag többszörösének megfelelő – megbízási díjjal dolgozik.

Hivatalosan meg nem erősített információk szerint a gyakorlatban ez a megbízás értékének 1,5-2 százalékát jelentő díjat vártak el, miközben honi brókercégeknél, online megbízás esetén 0,25-0,35 százalékos díjak is vannak. A cég emellett - a már említett blogbejegyezés szerint - 16 százalék körüli sikerdíjra tartott igényt, és több mint húszezer forintot tettek ki a forgalomtól független fix díjak (alapdíj, számlavezetési díj).

A piaci árat tehát valóban sokszorosan meghaladó díjazást emellett tovább terhelte, hogy a cégnek dolgozó ügynökök – akik egy részéről a vizsgálat mostani fázisában kiderítették, hogy nem rendelkeznek a brókeri tevékenységhez megfelelő szakképesítéssel, tehát álbrókerek voltak – saját, üzletkötésenként járó jutalékuk érdekében igyekeztek pörgetni a befektetéseket. "Alapvető érdekük az ügyfelek ügyletelésre való rábeszélése, függetlenül attól, hogy a kérdéses ügyletek valóban az ügyfél érdekeit szolgálják-e" – írta erről már tavaly nyáron a pénzügyi felügyelet, hozzátéve: "egyes ügyfelek olyan értékpapírok vásárlására kaptak tanácsot, amelyek piaci helyzete alapján nem volt esély az árfolyam-növekedésre".

Sürgettek, nyomultak, megtévesztettek

A Capital Partners ügynökeivel és így brókeri tevékenységével kapcsolatban tehát, mint ezt a vizsgálat már szeptember végére megállapította, több súlyos kifogás is felmerült. Egyrészt laikusok számára megtévesztő ajánlatokat tettek – tőzsdén elérhető garantált hozamokat ígértek, majd amikor a befektetések veszteségbe csaptak át, ezek átkonvertálását vállalták, amikért újbóli üzletkötési díjakat számoltak fel –, másrészt a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt sértve keresték a kapcsolatot a potenciális ügyfeleikkel, azok tiltakozása, kifejezett kérése ellenére is többször megkeresték őket ajánlataikkal, harmadrészt brókeri tevékenységet végeztek anélkül, hogy erre jogosultak lettek volna.

A törvénysértő üzleti gyakorlat gyanúja miatt ősszel a Gazdasági Versenyhivatal is eljárást indított a Capital Partners ellen, ez szintén a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot volt hivatva leleplezni. A versenyhivatal azt a két ügynökcéget vizsgálta, amelyet kezdetben a PSZÁF is (ez az Afin Hu Kft. és az Oceangate Securities Kft.), valamint kiterjesztette az eljárást az ügynököket képző Priority Bróker Kft.-re is.

A magyar kapcsolat felszámolás alatt

Az Opten cégtárának adatai szerint az Afin Hu két cseh állampolgár, a prágai Tamás Capek és a tisnovi Radek Pololánik, valamint a budapesti Lehotkai Péter tulajdonában áll. Előbbiek magyarországi kézbesítési megbízottja a budapesti EDC Kft., amely a cégnyilvántartás szerint 2008 májusa óta felszámolás alatt áll, 2008-ban adóhivatali és bírósági végrehajtást is rendeltek el ellene.

Az Oceangate 2008 áprilisában alakult, tulajdonos-ügyvezetője a különböző budapesti lakcímeken nyilvántartott, de cseh e-mail címmel rendelkező Radek Zdársky. Az Oceangate-tel egy budapesti címen bejelentett, telephellyel a Capital Partners Bajcsy-Zsilinszky utcai címén rendelkező Priority Bróker Kft. a budapesti Kerényi Tibor Zsolt tulajdona. Neki további három cégben van tulajdonrésze, illetve cégvezetője a Stock Quality Services Zrt.-nek, amely a cseh Marek Podlipny tulajdonában van.

Tuti hely 150 ezer dollárnak

A versenyhivatali vizsgálat mellett ősszel tovább folyt a PSZÁF vizsgálata is, immmár az akkorra több mint egy éve működő Capital Partners teljes hazai ügynökhálózatának működéséről. A felügyelet emellett feljelentést tett a rendőrségen csalás gyanújával, ez vezetett a keddi akcióhoz, és a letartóztatásokhoz, amely alapjául részben a CP általános működési gyakorlata, azok visszásságai szolgáltak, részben pedig egy konkrét befektetési ígéret.

A gyanú szerint a Capital Partners álbrókerei egyes befektetőket fejenként 150 000 dollárral csaptak be. Azt ígérték, hogy a durván 30 millió forintnyi befektetéssel a világ tőzsdéire újonnan bevezetett cégekben szerezhetnek tulajdonrészt, majd a bevezetés utáni kedvező piaci hangulatban a részvények adásvételével extra profitra tehetnek szert.

Hárommilliárdos kérdés

Valójában azonban a gyanú szerint itt is csak az volt a cél, hogy az ügyfelek minél több megbízást adjanak ki a magas üzletkötési díjért, így – a rendőrség közlése szerint – a tranzakciókkal járó jutalékok összege egy idő után felemésztette a befektetők befizetéseit, így nem hogy extra profitra tettek volna szert, még hatalmas anyagi kár is érte őket. Meg nem erősített hírek szerint ezek a pénzek – nemcsak a jutalékok, hanem az elvileg befektetett összegek is – egyetlen, állítólag zrt-ként működő társaságban landoltak; hogy ez a cég a Stock Quality Services-e, azt nem tudni. Egyelőre azt sem tudni, hogy a nagyjából száz ügyféltől összeszedett körülbelül hárommilliárd forintnyi összegből mennyi és milyen befektetésekben áll rendelkezésre.

Piaci becslések szerint a CP hazai ügyfeleinek száma ötszáz és ezer között lehetett, ügynökeinek száma – cégek és magánszemélyek együttesen – mintegy hetven volt. Azért a múltidő, mert a PSZÁF még kedden visszavonta a CP és az ügynökök engedélyét is. A társaság a pénzügyi felügyelet tájékoztatása szerint telefonos ügyfélszolgálatán keresztül köteles ellátni az ügyfeleit, akiknek még a vaskos jutalékok levonása után is milliárdos nagyságrendű megtakarítása van a cégnél.