Nagy bajban az utakat javító állami cég

2010.02.24. 11:42 Módosítva: 2010.02.24. 11:57
Fizetésképtelenné válhat a Magyar Közút Nonprofit Zrt.: a társaság a tervezett több mint kétszeresét költötte az állami közutak tisztítására, üzemeltetésére és karbantartására januárban – írja a Népszabadság. Idei feladataira nincs szerződése, igazgatósága szerint a cég működőképessége május végéig tartható fenn.

A 30 ezer kilométeres országos közúthálózat állapotáért felelős Magyar Közút Nonprofit (MK) Zrt.-t. az idén nem a szokatlanul csapadékos időjárás érte váratlanul, munkagépei dolgoztak a nagy havazás idején is. A cég azonban a Népszabadság értesülései szerint pénzügyileg nem tudott felkészülni 2010-re. A hóeltakarítás költségei a vártnál nagyobbak lettek, és a pénzt úgy tudták előteremteni, hogy más feladatoktól vontak el forrásokat erre a célra. Így a közutakhoz tartozó növényzet gondozását és a burkolatjavításokat csak csökkentett színvonalon látja el az MK.

A lap úgy tudja, hogy a közutak rendben tartásáért felelős állami társaság saját forrásaiból 2,5 hónapig, tavalyról áthúzódó követelései érvényesítését is ideszámolva pedig legfeljebb május végéig őrizheti meg működőképességét a MK Zrt. – erről tájékoztatta néhány napja elfogadott határozatában a társaság igazgatósága a közlekedési tárca vezetőit. A pénzügyi zavarok oka, hogy a cég nem kötötte meg a működése finanszírozását lehetővé tevő szerződést a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtal (KKK). Így miközben feladatait ellátja, nem jut hozzá az ezekre elkülönített forrásokhoz és számlát sem nyújthat be az Útpénztárnak.

Az igazgatóság kezdeményezésére az MK felügyelőbizottsága ma rendkívüli ülésen tekinti át a társaság helyzetét, és veszi számba annak következményeit, így egy esetleges csőd lehetőségét is. A megbeszélésen feltehetőleg megvitatják azt is: a cég érvényes vállalkozói szerződés nélkül több mint 7,7 milliárd forintot költött az állami közutak tisztítására, üzemeltetésére és karbantartására januárban, mintegy 4,9 milliárd forinttal többet a betervezettnél.

Ha az MK igazi gazdasági társaságként működne, és nem állami cég lenne, mindez természetesen elképzelhetetlen lenne. Vagy legalábbis ennek a sajátos működésnek, a szerződés nélkül elvégzett munkáknak akár büntetőjogi következményei is lehetnének, hívja fel a figyelmet a Népszabadság. Még akkor is, ha a közlekedési tárca vezetőjének megküldött igazgatósági határozat alapján egyértelműnek látszik, hogy az MK gazdálkodása zavartalan lenne, ha a társaság és a KKK időben leszerződtek volna. Közhasznú alaptevékenységére ugyanis az Útpénztárból az idén több mint 27 milliárd forint járna. Arra viszont nincs válasz, hogy a szerződéskötés miért, és kinek a hibájából hiúsult meg. (Az Útpénztárba összesen idén 88 milliárd forintnyi kiadás van betervezve az érvényes költségvetési törvény szerint.)

A Magyar Közút szerint nincs baj

Csődközeli helyzet semmilyen formában nem áll fenn a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél (MK), annak ellenére, hogy a hosszú és kemény tél valóban nehéz finanszírozási helyzetbe hozta a társaságot - közölte a társaság az MTI-vel.

A Magyar Közút közleményében kiemelte: a társaság megbízhatóan, határidőre teljesíti kifizetéseit, és a hónap elején megkezdte a tárgyalásokat a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériummal, valamint a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtal a kialakult helyzet megoldásáról.

A társaság emlékeztetett: megbízási szerződéseit az elmúlt években sem januárban fogadták el, így ez nincs összefüggésben az újságcikkben szerdán megjelent állításokkal. A cég az Országos Közutak Kezelői Szabályzatban szereplő alapfeladatait az év eddigi részében is teljesítette.

A közlemény szerint a cég finanszírozása a tavalyi maradványpénzek felhasználásával még több hónapig biztosított, ami bőségesen elegendő idő a tárgyalások lefolytatására, a megbízási szerződés aláírására, valamint a források átvételére. A társaság gyakorlatában megszokott, hogy a megbízási szerződés nem az év elején születik meg: ennek egyik oka éppen az, hogy karbantartási és üzemeltetési kiadásai nagymértékben a téli hónapok időjárásától függenek, hiszen ezen múlik nemcsak a télen elvégzendő munka mennyisége, hanem a tavaszi kátyúzás költsége is.