A szerencsi erőmű hitélenek leállítását követelik Bajnaitól

2010.03.18. 17:59
Nyílt levelet intézett Bajnai Gordon miniszterelnökhöz Májer János, Tokaj független polgármestere a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű állami hitelének leállítása és a világörökségi cím védelme kapcsán.

A polgármester a levélben arra kérte a kormányfőt, "állítassa le a BHD és a Magyar Fejlesztési Bank közötti hitelszerződés folyamatát, amelynek eredményeként az ezeréves kultúrtáj kategóriában világörökségi címet kapott Tokaj-hegyalja eshet áldozatul". Hozzátette: nem elsősorban a világörökségi cím elvesztését tartja katasztrófának - bár ez Magyarország számára szégyen lenne -, hanem annak a borvidéknek "a tisztaságát, az érintetlenségét, a dicsőségét, amit nem mostak el a századok".

Májer János utalt arra, hogy Bajnai Gordon a közelmúltban járt a térségben, ahol megtapasztalhatta a borászatok igényességét, az épített és természeti örökséget. Kérdést intézett a miniszterelnökhöz, amely szerint "ebbe a porcelándobozba" bele tud-e képzelni egy szalma-, illetve energiafű tüzelésű erőművet, különösen ennek a különleges tájnak az elejére, kapujába.

Úgy fogalmazott, ha az erőmű felépül, akkor innen még az is visszafordul majd, aki a mélységekre és a magasságokra kíváncsi. Véleménye szerint Tokaj-hegyalja nem téveszthető össze semmivel, ezért nem véletlen a világörökségi cím sem, amely nem elismerés, hanem eszköz a felemelkedésre. Májer szerint bár néhányan azt skandálják, hogy a világörökségi cím megakadályozza az ipartelepítést, ez nem így van. Jól példázza mindezt a kiválóan prosperáló sátoraljaújhelyi ipari park. Összeférhetetlen viszont a térség egy olyan erőművel, amelyben energiafűvel fűtenek majd, hiszen nincs is kellő mennyiségű szalma.

Levelében hozzátette: az energiafű kiirthatatlan, hasonlóan a parlagfűhöz, ráadásul ezzel a növénnyel, mivel kevésbé allergén, össztársadalmilag sem lehet felvenni a harcot - olvasható a dokumentumban.

Vasút sincs a szállításhoz

Kitért arra, hogy a vasúti szállításnak még a nyomai sem lelhetők fel a térségben, amelyet a magyar sajátosságokat nem ismerő UNESCO előírt. Sajnos néhány beszállítandó területen még a szárnyvonalakat is bezárták. "S e fejezet nyomán gondoljon arra, hogy a 180 ezer fős Miskolc város elutasította ezt a beruházást, a levegő szennyezésének túlterheltsége miatt. Ha ez így van, akkor miért mondják egyes, az építésben érdekeltek, hogy nem szennyez semmit" - érvelt a polgármester.

Szerinte az is vizsgálandó, hogy míg egy új lakóház építési engedélye, vagy egy régi felújítása több mint egy félévre taksálható Tokaj-hegyalján, akkor egy erőmű - amely óriás létesítmény, ki nem próbált és még eddig nem tapasztalt hátrányaival -, hogyan kaphat építési engedélyt ugyanennyi idő alatt. Emellett a beruházás munkahelyteremtő jellegét is megkérdőjelezte a polgármester.

Értékelése szerint a szomszédos Szlovákiában többre becsülik a hegyaljai értékeket, mint a haza. "Ők érthető módon - bár erősen vitathatóan - srófolnák felfelé a megművelt területet és terjesztenék ki óriási erőbedobással. Csalfasággal levédik a Tokaj nevet és mindez mekkora ellentmondás" - részletezte álláspontját.

Májer János a levelében arra kérte Bajnai Gordont, ne terhelje meg a nevét mások partikuláris érdekeinek a támogatásával, "(...)legyen olyan hazafi, akinek a nevéhez nem fűződik egy történelmi borvidék kivégzése, hanem a megmentése".