Népszerűtlen lépéseket vár a Fidesztől a piac

2010.04.13. 07:28

A várakozásoknak megfelelő választási eredmények önmagukban nem elegendők Magyarország adósságbesorolásának felülbírálásához, s kormányprogram nélkül nehéz érdemi előrejelzést adni. Ha a Fidesz-KDNP-nek a második fordulóban sikerül megszereznie a kétharmados többséget, kellő mozgástere lesz ahhoz, hogy népszerűtlen, ám a hosszú távú növekedést szavatoló intézkedéseket hozzon - mondta a Napi Gazdaságnak Kai Stukenbrock, az S&P elemzője, aki egyelőre nem látja biztosítottnak a Fidesz erre irányuló hajlandóságát.

Hasonlóan szkeptikus az HSBC elemzője is, aki szerint a Fidesz-győzelem éppen amiatt jelent kockázatot, mert a párt mindeddig késlekedett programja ismertetésével, s a kiszivárgott információk alapján tervei mind a fiskális kilátásokat, mind az IMF-hitelprogramban vállaltak megvalósulását megkérdőjelezik. Kubilay Ozturk ennek ellenére úgy véli: a piac túlárazta a Fidesz kormányalakításával kapcsolatos fiskális-politikai kockázatokat.

Az S&P szakértője szerint az idén akár 5 százalék fölé is emelkedhet a büdzsé GDP-arányos hiánya, ám valószínű, hogy a következő években az új kabinet is folytatja majd a Bajnai-kormány által elkezdett hiánycsökkentő gazdaságpolitikát. Erre már csak azért is jó esély van, mivel a következő kormánynak is meg kell felelnie bizonyos piaci elvárásoknak, ha nem akarja, hogy a befektetői hangulat ellene forduljon. Márpedig Magyarországgal szemben alapvető elvárás, hogy folytassa a reformokat - hangsúlyozta Stukenbrock, aki szerint ezt segítheti az S&P által 2,5 százalékra prognosztizált GDP-növekedés is 2011-ben.

Az IMF-hitel feltételeinek újratárgyalása akkor gyorsíthat Magyarország adósságbesorolásának javításán, ha a kormány megállapodik a Valutaalappal egy új készenlétihitel-programról, hiszen ezzel biztosíthatja a strukturális reformok folytatásának hátterét - véli az S&P munkatársa. Az HSBC elemzője szerint a fennmaradó IMF-források Bajnai-kormány terveivel ellentétes lehívása negatív visszhangra találhat a piacokon, ám nem tartja valószínűnek, hogy a Fidesz ilyen szándéka a kormányalakítás után is megmarad.

Magyarországnak középtávon jó esélye van arra, hogy adósságbesorolása javuljon, ám - tekintettel a jelenlegi osztályzathoz rendelt stabil kilátásokra is - ez nem megy egyik napról a másikra - véli az S&P elemzője. A következő kormánynak folytatnia kell a költségvetési konszolidációt - mondta Dietmar Hornung, a Moody's vezető elemzője hétfőn a Reutersnek. Véleménye szerint a Fidesz-KDNP programjában van még néhány pont, amelyet részletezni kellene.