Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-4 °C
3 °C

A Négy Mancs ismét kedveli a magyar baromfitenyésztőket

2010.04.28. 19:55

A Négy Mancs osztrák állatvédő szervezet pozitív listára vette azokat a magyar baromfitenyésztőket, akik vállalták, hogy az állattartás során nem alkalmaznak az állat kínzásával járó technológiákat, és a listát átadta harminc osztrák nagykereskedőnek, illetve szupermarket láncoknak - közölték a szervezetnél.

Tájékoztatásuk szerint a magyar tenyésztők igazolhatóan mellőzni fogják a szárnyastömést és a tépést, és vállalták, hogy alávetik magukat a szúrópróbaszerű ellenőrzésnek.

Johanna Stadler ügyvezető igazgató elmondta: "reméljük, hogy a kereskedők előnyben részesítik majd a pozitív listán szereplő cégeket".

Az ügy gyökerei még 2008 nyarára nyúlnak vissza, amikor az osztrák állatvédő szervezet kampányt indított a hízottáruval foglalkozó cégek ellen. Összeállított feketelistájukon többek között a szentesi Hungerit is szerepelt. A vállalat leállította a hízottáru feldolgozását 2008. szeptemberében, részben emiatt csaknem kétszáz dolgozójától kellett megválnia.