Még mindig Demján a leggazdagabb magyar

2010.05.05. 19:56

A Napi Gazdaság kilencedik alkalommal jelentette meg a 100 leggazdagabb magyar vállalkozó listáját. A listát idén is Demján Sándor vezeti. Az első helyezett 150 milliárd forintos vagyont mondhat magáénak, ami a tavalyi drasztikus csökkenést követően már több mint 10 százalékos növekedést jelent.

Szintén jelentős gyarapodásról tanúskodnak az adatok az első tíz helyezett esetében. A második helyen álló Csányi Sándor és a harmadik Várszegi Gábor is gyarapítani tudta vagyonát az elmúlt évben.

Hogy véget ért volna-e a válság Magyarországon az első 100 milliárdos vagyonának tükréből nem derül ki. Csupán az látszik biztosnak, hogy további jelentős hanyatlásra nem kell vagy nem lehet számítani.

A 2010-es listába kerüléshez 4,3 milliárdos "belépési minimumot" kellett elérni. Az országos 100-as lista mellett az idén is külön összeállításban szerepelnek Nyugat-, Kelet-, Közép- és Dél-Magyarország leggazdagabbjai. A 100 leggazdagabb csütörtökön kerül az újságosokhoz és ezzel egy időben az online verziója is olvasható lesz.