Móric
5 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Oszkó: Csak a Fideszen múlik, akarja-e tartani a hiánycélt

2010.05.12. 13:27
Az alapfolyamatokból az jön ki, hogy tartható az idei költségvetésihiány-cél, mondta a jelenlegi pénzügyminiszter, reflektálva lényegében az utódjának vádjaira.

Csupán szándék kérdése, hogy tartja-e a következő kormány az idei költségvetésihiány-célt, nem kell különleges dolgokat tenni ehhez, a nem jelentős kockázatok kezelésére a már tavaly is bevetett intézkedéseket elegendő megtenni – eképp reflektált Oszkó Péter pénzügyminiszteri minőségében vélhetően utolsó sajtótájékoztatóján a napokon belül felálló új, Fidesz-kormány tisztségviselői által sulykolt nézetre, miszerint a deficit jelentősen meg fogja haladni az érvényben levő tervet. A gazdasági csúcsminiszteri poszt várományosa, Matolcsy György nemrég a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánnyal szemben 5-6 százalékra lőtte be a deficit várható mértékét, a Magyar Nemzetnek adott mai interjújában pedig ezt annak a számlájára írta, hogy az alapfolyamatokból ennyi jön ki, a kiadástúlfutás és a bevételelmaradás ennyivel dobja meg a deficitet.

Oszkó hangsúlyozta, hogy ugyanolyan fegyelmezett gazdálkodással nem lehet gond a hiánycél betartása, mint amilyen szigorú fiskális politikát folytatott tavaly a kabinet. Kiemelte: ha szétnézünk a világban, sok ország szívesen cserélne Magyarországgal, ha kormányváltáskor ilyen állapotban levő büdzsét örökölne meg az új kabinet, mint amilyen idehaza van. Kockázatok ugyanazokon a területeken vannak, mint ahol tavaly is feszültségek voltak, a gyógyszerkasszában, az Út a munkához program előirányzatában, a munkaerőpiaci alapnál, de ezeknek a veszélyeknek a kezelésére megvannak a technikák, például a maradványtartási kötelezettség előírása, és más módon való beavatkozás a folyamatokba – részletezte.

Oszkó elismerte, hogy nem lehet azt állítani, minden a lehető legnagyobb rendben van az országban, gazdaságban, vár munka bőven az új kabinetre is, de az elmúlt egy év a problémamegoldásról és nem a -generálásról szólt. Állítása alátámasztásául a tárcavezető a ma megjelent gazdasági növekedési adatot hozta fel, amely a piaci várakozásokkal szemben nem a visszaesés folytatódásáról, hanem már növekedésről tanúskodik. Tavaly nem pusztán költségvetési kiigazítás történt, hanem a versenyképesség javítását is szolgáló intézkedéseket – mint például adóátrendezést – hajtott végre a kormány – mondta.

A tárca az éves államháztartási prognózisán nem változtatott, de annak belső szerkezetén igen. Pár tízmilliárd forintos adóbevétel-elmaradást látnak a minisztériumban, amit ellensúlyoztak a stabilitási tartalék újabb részének befagyasztásával.