Csúcson a befektetési alapokban lévő vagyon

2010.05.20. 13:45
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének legfrissebb, negyedéves összesítése szerint a lassuló globális tőkepiaci környezet ellenére töretlen a befektetési alapok népszerűsége, és mintegy 250 milliárd forint friss tőkét vonzottak az év első három hónapjában. Ezzel az összvagyon elérte a 3344 milliárd forintot.

Bár az első negyedévben a globális részvénypiacokon némileg lassult a korábban tapasztalt tőkepiaci szárnyalás, a magyar tőzsdén, és a hazai kötvénypiacokon mégis felgyorsult a növekedés az előző év utolsó negyedévéhez viszonyítva.

A folyamatos kamatcsökkentés nagymértékben járult hozzá, hogy a lakosság megtakarítási kedve töretlen marad az idei év első negyedében, és ismételten a legaktívabb szereplőként voltak jelen a befektetési alap piacon – mondta Szalai Sándor, a BAMOSZ elnöke. Az év első három hónapjában mintegy 250 milliárd forintnyi friss tőke érkezett az alapokba, ilyen mértékű beáramlásra legutóbb négy éve volt példa.

2010. első negyedévében az alapok összvagyona 11,5 százalékkal nőtt, a negyedév végén történelmi csúcson, 3344 milliárd forint volt a megtakarítások összege. A csaknem 250 milliárd forint friss tőke mellett további, majdnem százmilliárd forint árfolyamnövekményből adódó növekedést regisztrált a szövetség.

A negyedévben ismét nőtt a nyilvános nyíltvégű értékpapír befektetési alapok aránya, és továbbra is ezek a legmeghatározóbb formái az alapoknak. Csakúgy, mint most, vagy az előző negyedévben, de 2009-ben is a részvényalapok hozama volt a legmagasabb. A nyilvános nyíltvégű alapok közül a legnagyobb csoport továbbra is a pénzpiaci alapoké, amelyek vagyona a negyedévben 12 százalékkal nőtt.

Két év után ismét fordult a trend a kötvényalapok tekintetében: 2007-ben fordult elő ugyanis utoljára, hogy a rövid (1 és 3 év közötti) nyíltvégű kötvényalapok állománya felülmúlta a hosszúakét. A BAMOSZ által kategorizált részvénytúlsúlyos (70-90 százalékban részvényt tartó) alapokba 36 milliárd forint, a tisztán (90 százalékot meghaladóan) részvényt tartó alapokba pedig hárommilliárd forint értékű friss tőke áramlott a negyedév folyamán, ugyanakkor hozam formájában is nőtt az eszközérték: 22,6, illetve 6,6 milliárd forint értékben.

A negyedév során a tiszta részvény alapok jellemzően a részvénytúlsúlyos alapoknál is jobb teljesítményt értek el, a legjobb hozamokat a hazai és a kelet-közép-európai alapok érték el, de a többi alcsoportban is pozitív hozamokat tapasztaltak a BAMOSZ szakértői. Az ázsiai alapok kivételével összességében minden alcsoportban a tőkevonzás volt a jellemző, a legtöbb friss tőkét a globális alapok vonzották, arányaiban azonban az európai alapok bizonyultak a legnépszerűbbnek a negyedévben.

Az ingatlanalapok 2008 elejéig lassú növekedést mutattak, ezt követően viszont folyamatos, októberben pedig gyorsuló csökkenés volt tapasztalható, ami 2009. harmadik negyedév közepéig folytatódott. Az utóbbi fél évben viszont ismét folyamatosan nőtt az alapok összvagyona. így a negyedév végén 335 milliárd forintot kezeltek ingatlanalapokban.

2010 első negyedévében az alapokon kívül kezelt vagyon 5,9 százalékkal nőtt. A negyedév végén a BAMOSZ tagjai 4943 milliárd forint vagyont kezeltek az alapokon kívül, azaz az alapokban kezelt 3344 milliárddal együtt a teljes kezelt vagyon 8287 milliárd forintot tett ki. A kezelt vagyon 59 százaléka pénztári vagyon, 33 százaléka biztosítói, 8 százaléka egyéb tulajdonosok vagyona. A leggyorsabban a unit-linked termékek vagyona nőtt 8,8 százalékkal.