Leépítés kezdődött a Bombardiernél

2010.06.03. 16:26
A Bombardier Transportation mátranováki gyárából májusban 59 embert elbocsátottak, és további létszámcsökkentésre kerülhet sor az ősz folyamán - erősítette meg Szini István, a cég magyarországi képviselője csütörtökön.

Májusban 59 dolgozó munkaviszonyát szüntették meg a gyárban, 25 saját, és 34 külső, szerződéses dolgozóét - mondta Szini István. A gyárban jelenleg 729-en dolgoznak, de szeptember-október folyamán további, mintegy 90 embert érintő létszámcsökkentésre kerülhet sor - tette hozzá.

Ezt azzal indokolták, hogy a létszámot a megrendelésekhez, az elvégzendő munka volumenéhez kell igazítani, és ez a gazdasági válság következtében 2010-ben számottevően csökken. Szini István az okok közé sorolta azt is, hogy erőfeszítéseket tesznek a termelékenység és a hatékonyság növelésére, és ez a szűkülő piac esetén létszámcsökkentést is eredményez.

A Bombardier magyarországi képviselője kitért rá, hogy a mátranováki gyár múltjában több korábbi példa is van a létszám hullámzására, és bizonyos idő elteltével mindig növekedés követte a létszámcsökkentést. Remélik, ez most is így lesz - tette hozzá.

A Bombardier Transportation 2005-ben vásárolta meg a Ganz Acélszerkezeti Zrt. mátranováki gyárát. A vasúti forgóvázakat gyártó üzemben tavaly novemberben adtak át hegesztőrobottal felszerelt új csarnokot 2,2 millió eurós beruházás eredményeként. A fejlesztéshez 50 százalékos támogatást adott a magyar állam.