Biztosítók vonulhatnak ki a bankadó miatt

2010.06.16. 12:45
Amennyiben a kormány által 200 milliárd forintra tervezett pénzintézeti különadóból 20 milliárd forintnál több jutna a biztosítókra, akkor a szektor nagyobb része ezt nem viselné el károsodás nélkül - mondta Kisbenedek Péter a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A múlt évben 6 biztosító 66 milliárd forintos nyeresége adta ki a szektor nyereségének a 90 százalékát,  a maradék 25 biztosító között oszlott meg, így a különadó ez utóbbi csoportba sorolt biztosítókat veszteségbe döntené, és egy részük kivonulna a magyar piacról - vélte az elnök.

Kisbenedek Péter beszélt arról is, hogy a május elejétől napjainkig tartó viharkár miatt a biztosítók 30 milliárd forintot fizetnek ki, s ez az összeg beáramlik az újjáépítésbe.

Az egyes pénzügyi ágazatokra jutó többlet terhet az államnak kell elosztania, az érdekképviseletek erre nem alkalmasak - mondta a MABISZ elnöke.

Az adó kivetése amúgy is az állam dolga. A szektoron belüli felosztást viszont a szakmai szervezetek végezhetik, a MABISZ elnöksége ezzel már foglalkozott, és a jövő héten rendkívüli közgyűlést is tartanak az ügyben - tette hozzá.

A felosztással kapcsolatosan - a kormánnyal folytatott konzultáció során - a biztosítók kifejtették, hogy a pénzügyi válságot nem ők okozták, az AIG-n kívül más biztosító konszolidációban nem részesült, így az államok többsége a bankoktól akarja visszaszerezni a beléjük invesztált pénzt. Emellett a bankok nyereségessége is magasabb, mint a biztosítóké.

A külön adó miatt veszteségessé váló biztosítók tulajdonosai pedig tőkeemelésre kényszerülnek, és amelyik ezt nem teszi meg, az inkább kivonul a magyar piacról, csökkentve a versenyt - hangsúlyozta a MABISZ elnöke.

Szabó Zoltán, a MABISZ lakásbizottságának az elnöke számolt be az viharkárokról. A magyar biztosítók május elejétől kedd estig 148 ezer bejelentést kaptak a lakásbiztosítások alapján, az összesített kár összege eléri a 30 milliárd forintot. Négy hét alatt nyolc Balatonnyi csapadék zúdult le, ebből egy tónyi jutott Borsod-Abaúj-Zemplén megyére. Az ipart és a mezőgazdaságot ért 5 ezer kár összege 4 milliárd forint, a gépjármű kár ezer alatti, és 324 millió forint értékű volt. A 4 milliós magyar lakásállomány 72 százaléka biztosított, ez az EU-ban ez az arány 85 százalék körüli - mondta Szabó Zoltán.

Molnos Dániel új főtitkár arról számolt be, hogy folyik a MABISZ átalakítása, amelynek célja a hatékonyabb érdekképviselet. Az egyes területeket a jövőben ágazatvezetők irányítják majd. Júniustól kommunikációs vezetőt is alkalmaz a MABISZ, ezt a posztot Gilyén Ágnes, a Figyelő korábbi munkatársa tölti be.