Lujza
-1 °C
13 °C

Júniusban nőtt a fogyasztói bizalom

2010.06.21. 08:02 Módosítva: 2010.06.21. 08:03
Júniusban folytatódott a GKI-konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének immár több mint egy éve tartó emelkedése. Ez a fogyasztói bizalmi index látványos emelkedésének következménye, az üzleti bizalmi index ugyanis kissé csökkent.

Az üzleti várakozások a szolgáltatások kivételével minden ágazatban romlottak valamelyest, de így is kedvezőbbek voltak az áprilisinál. Az iparban leginkább a termelési kilátások megítélése lett kedvezőtlenebb, mégpedig elsősorban a kisvállalatoknál - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. – az Európai Unió támogatásával készített – felmérésében. Az építőiparban érezhetően javult az előző három hónap termelési színvonalának illetve kissé a rendelésállományoknak a megítélése, ugyanakkor romlott a foglalkoztatási szándék. A kereskedelemben a legnagyobb változás a készletszint növekedésében következett be, de jelentősen romlottak a rendelésállományra vonatkozó várakozások, miközben javult az eladási pozíció megítélése. A szolgáltató cégeknél kedvezőbb lett az üzletmenet megítélése, miközben a közeljövőre vonatkozó forgalmi várakozások nem változtak.

A foglalkoztatási szándék az iparban és az építőiparban romlott, a kereskedelemben nem változott, a szolgáltatások körében viszont jóval kedvezőbb lett. A lakosság munkanélküliségtől való félelme jelentősen csökkent. Az ipari és építőipari cégek jellemzően nem terveztek árváltoztatást, de az árcsökkenésre készülők köre kissé csökkent. A kereskedelemben és a szolgáltatók körében viszont az áremelésre törekvők aránya emelkedett minimálisan, miközben az előbbieknél a tervezett áremelés mértéke szerényebb lett. Enyhült a fogyasztók inflációs várakozása. Miközben idén eddig jellemzően javult a magyar gazdaság kilátásainak megítélése, júniusban a kereskedelemben kivételével minden ágazatban kissé romlott, a fogyasztóké viszont kedvezőbb lett. (A felmérésre a lakosság körében még a június elejei árfolyamzuhanás előtt, az üzleti szférában viszont jellemzően ezt követően került sor.)

A GKI fogyasztói bizalmi index értéke a 2009. áprilisi mélypont után markáns növekedésnek indult.  Ez a megfelelt az európai tendenciáknak, az elmúlt hónapokban azonban az EU-ban már stagnálás, enyhe romlás volt tapasztalható, miközben Magyarországon - minden bizonnyal a parlamenti választásokkal is összefüggésben – még gyorsult is a mutató emelkedése, mely több mint négy éve nem volt ilyen magas. Júniusban számottevően pozitívabb lett a lakosság saját pénzügyi helyzetére és megtakarítási képességére vonatkozó várakozása. Miközben júniusban lényegében nem változott a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségének megítélése, a jövőre vonatkozó várakozás érezhetően javult.