Sosem épül már tovább az M3-as

2010.06.22. 15:06 Módosítva: 2010.06.22. 16:25
Ismét nincs érvényes eredmény az M3-as autópálya szabolcsi szakaszára kiírt közbeszerzési eljáráson – értesült az Index. Lapunk úgy tudja, a harmadszori eredményhirdetés után is közbeszerzési döntőbizottsági vizsgálat indulhat az ügyben. Az eljárás, több fázisban, szeptember óta tart, az útnak már régen épülnie kellene.

Az Index értesülései szerint hiába hirdetett eredményt a napokban ismét az állami sztrádaberuházós Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. az M3-as Nyíregyháza és Mátészalka (49-es út) közötti szakaszára, az építkezés most sem kezdődhet el. Hasonlóan nincs végleges eredménye a 49-es út és Vásárosnamény közötti szakaszra kiírt eljárásnak.

Lapunk értesülései szerint az első, nagyjából 34 kilométeres szakaszt a legutóbbi eredményhirdetés értelmében a C-S-K-K 2009 konzorcium építhetné. A tenderre hatan pályáztak, a NIF szerint csak ketten érvényesen – ha csak egy érvényes ajánlat lett volna, a pályázat automatikusan eredménytelen –, utóbbiak közül a Colas, Strabag, Közgép és Kelet-Út alkotta tömörülés adta a kedvezőbb ajánlatot. A NIF döntését a Nemzetközi Vegyépszer megtámadta, a jogorvoslati eljárás lezártáig értesüléseink szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a szerződés megkötését megtiltotta.

A második, körülbelül 12 kilométeres szakasz építésére tudomásunk szerint nyolcan jelentkeztek, ebből négyen érvényesen. A győztes az osztrák érdekeltségű Porr és annak leányvállalata, a Teerag-Asdag alkotta konzorcium – legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Úgy tudjuk ugyanis, hogy ez az eljárás is jogorvoslati kérelemmel folytatódott, itt a szegedi M43-ast – úgy tűnik, késéssel – építő Sedesa kért KDB-vizsgálatot az ügyben.

A Nyíregyháza-Mátékszalka közötti szakasz építésére tavaly szeptember óta keres, de nem találhat kivitelezőt a NIF. A közbeszerzési eljárásban az első eredményt idén januárban hirdették ki, ez ellen ketten is jogorvoslatot kértek, a Porr és a Nemzetközi Vegyépszer vezette konzorcium. Márciusra a KDB elutasította az utóbbi, Nagy Elek érdekeltségébe tartozó cég kérelmét – amely saját kizárását kifogásolta –, és csak részben adott helyt a Porr kérelmének, amely a győztes pályázónál talált hibát. Akkor úgy tűnt, hogy a győztesnek mondott, Colas vezette konzorcium építkezhet, ha harminc napon belül teljesít egy hiánypótlási kötelezettséget.

A március végi NIF-es eredményhirdetést azonban a vegyépszeresek ismét megtámadták, a KDB-eljárás nyomán azonban június elején a NIF újra a C-S-K-K 2009-et hozta ki győztesnek. Értesülésünk szerint ezt a döntést támadta meg harmadszor is a Nemzetközi Vegyépszer, amely újabb ponton kérte az eredmény érvénytelenítését.

A mostani jogorvoslati kérelem információink szerint ahhoz vezethet, hogy az egész eljárást újra kell kezdeni. A tender tervezett kezdéséhez képest ugyanis már most öt hónapos a csúszás, ami – a mostani jogorvoslatot is figyelembe véve – akár hat-hét hónapra is nőhet. Ekkora csúszás viszont veszélyeztetheti azt, hogy az eredeti paraméterek szerint – péládul az eredeti határidő és a kivitelezők által a kiíráskor vállalt árakon – megépülhet az M3-as.

A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. kedd délután adott ki közleményt, ami megerősíti lapunk értesüléseit. A NIF ebben a közleményben azt írja, hogy értetlenül áll a helyzet előtt. „A jelen közbeszerzési eljárás tárgya egy európai uniós forrásokból finanszírozott, nemzetgazdasági szempontból is kiemelkedő jelentőségű beruházás, amelynek megvalósítása a közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó folyamatos jogorvoslati eljárások miatt veszélybe került” – olvasható a NIF álláspontja. Az általunk becsült problémát megerősíti a NIF, mondván: „az eredetileg tervezett szerződéskötési időponthoz képest öt hónapos csúszás van, ami várhatóan rendkívüli feszültségeket fog okozni az építés során”.