Nem vizsgálják az Emfesz eladását

2010.07.05. 08:37
Egyelőre nem vizsgálja újra a Magyar Energia Hivatal (MEH) az egyik hazai gázszolgáltató cég, az Emfesz tavalyi eladását, pedig erre vonatkozó jogerős döntést hozott korábban a Fővárosi Bíróság - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

A lap azt írta, nem kizárt, hogy mégsem kell megismételnie a
MEH-nek a hazai gázpiac csaknem ötödét lefedő Emfesz Kft. tavalyi
tulajdonosváltását jóváhagyó eljárását.

Az Emfeszt annak ügyvezetője, Góczi István egy 2004-ben keltezett
felhatalmazás alapján adata el mindössze egyetlen dollárért a svájci
bejegyzésű RosGas-nak úgy, hogy az előző tulajdonos, a Cipruson
bejegyzett Mabofi ahhoz nem járult hozzá. Ennek ellenére a MEH egy nap alatt jóváhagyta az ügyletet - olvasható a lapban.

A Mabofi keresetet nyújtott be emiatt a Fővárosi Bírósághoz, amely
az idén május 5-én másodfokon, jogerősen is hatályon kívül helyezte a
MEH korábbi jóváhagyását, és új eljárás lefolytatására kötelezte az
energiahivatalt. Az Emfesz azonban fellebbezett ez ellen az ítélet
ellen a Legfelsőbb Bíróságnál. Ezt figyelembe véve a MEH az új
határozat megszületéséig felfüggesztette az adásvétel engedélyezésének megismétlését.