Nem vásárol a magyar

2010.07.26. 12:07
Májusban sorozatban már a harmadik egymást követő hónapban zsugorodott az előző hónaphoz mérten a magyar kiskereskedelmi forgalom, miközben a magyar gazdaság már növekedett és a munkaerőpiacon is a fellendülés jelei látszottak. Úgy tűnik, mindez az emberek pénztárcáját még nem "nyitotta meg". Ezt jól jelzi, hogy májusban a nagyméretű élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek forgalma 4,3 százalékkal esett tavalyhoz képest.

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint májusban a 605 milliárd forintos kiskereskedelmi forgalom havi alapon (szezonálisan és naptárhatástól tisztítva) 0,5%-os csökkenést jelent az áprilisi 0,7%-os csökkenés után. Ezzel már március óta fokozatosan süllyedt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon.

A havi indexek miatt az éves teljesítményt mérő volumenindex továbbra is masszívan a negatív tartományban maradt: májusban 4,7%-kal volt alacsonyabb forgalom, mint egy éve.

A fentiek alapján az év első öt hónapjában 4,7%-kal zsugorodott a kiskereskedelemi forgalom, holott a gazdasági növekedés már megindult és az utóbbi hónapokban a munkaerőpiacon is pozitív fordulat jeleit láthattuk.

Érdekes módon biztató jeleket a gépjármű- és alkatrész értékesítés területén láthatunk, itt az éves teljesítményt mérő index lendületesen emelkedik, igaz még így is bő 10%-os csökkenést mutat. A gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 2010 első öt hónapjában 28,2%-kal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A KSH adatai szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek értékesítésének volumene 2010 első öt hónapjában 3,8, májusban 3,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz mérten. 2010 májusában az eladások jelentős részét (91%-át) lebonyolító vegyes termékkörű üzletek (hiper- és szupermarketek, vegyesboltok) forgalmának volumene 4,3%-kal mérséklődött 2009 májusához képest. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem májusi volumene az előző hónap szintjén maradt.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma 2010 első öt hónapjában 3,9, májusban 2,8%-kal esett vissza az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. 2010 májusában a könyv-, újság-, papíráru- és egyéb iparcikküzletek, valamint az összes forgalomból kis súlyt képviselő illatszerüzletek és a csomagküldő hálózat eladásai növekedtek, miközben a többi üzlettípusban bonyolított forgalom volumene csökkent. A legnagyobb mértékű visszaesés az iparcikk jellegű vegyes üzletekben (16,8%) jelentkezett. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a nem élelmiszer-kiskereskedelem eladásai 1,0%-kal maradtak el az áprilisban mért szinttől.

2010 májusában folytatódott az üzemanyagtöltő állomások eladásainak csökkenése: a forgalom volumene 2010 első öt hónapjában 9,8, májusban 11,7%-kal esett vissza az előző év azonos időszakihoz képest. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a májusi eladások 0,7%-kal mérséklődtek az áprilisihoz viszonyítva.