Nem ússzuk meg a megszorításokat

2010.08.06. 19:28
Magyarország azt reméli, hogy sikerül majd beállnia azon országok sorába, melyek az IMF segítség elutasítását követően saját erőből sikerrel tudtak kikecmeregni a gödörből. A Reuters szerint azonban sokkal inkább lehet azt valószínűsíteni, hogy Magyarország más krízis sújtotta EU országok útját követi majd, és ismét a megszorításokhoz kell visszatérnie.

A Reuters írása szerint a négy éves megszorítások feladása magasabb deficitet, emelkedő hozamszinteket, gyengébb forint árfolyamot eredményez majd. Ezt követően az ország ismét a kiadáslefaragások útjára kényszerül.

Az IMF-fel való szakítás sikeres eredményre vezettek Törökország (tavaly) és Malajzia 1997-ben) esetében is, de a magyar helyzet ezektől több ponton is eltér. A török GDP-arányos 45,5 százalékos adósság jóval alacsonyabb a magyar 80 százaléknál, és a megszorítások terén is jobb volt a helyzete. Malajzia esetében pedig nem szabad elfeledni, hogy a költségvetési bevételek feléért az állami olajcég volt felelős, jelentős deviza tartalékokkal bírt az ország alacsony háztartási eladósodottsággal.

Magyarország akkor nyerhetné vissza a befektetők bizalmát (ahogy a törökök), ha a kitűzött hiánycélokat tartaná. Az idei 3,8 százalék elérhető a közgazdászok szerint. A kérdés, hogy jövőre mennyit lazul majd a fiskális politika. Erre október környékén, a 2011-es költségvetés ismertetésekor kaphat választ a piac.

Az EU visszautasítja majd, hogy az IMF kihagyásával folytasson tárgyalásokat Magyarországgal, így a Reuters szerint végülis drágább piaci finanszírozásra leszünk kényszerítve, ami aláássa a kormány növekedés orientált terveit, visszakényszerítve az országot a megszorítások útjára.