Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Hogy kerültünk ekkora szarba?

2010.08.10. 13:49
Bajnai Gordon, Bogsch Erik, Demján Sándor, Farkas István, Felcsuti Péter, Heim Péter, Jaksity György, Kovács Árpád, Simor András és Surányi György igyekeznek választ adni egy most megjelent könyvben a 2008-as gazdasági válság gerjesztette kérdésekre. Az Álomcsőd című interjú-kötet elsősorban olvasmányos ismeretterjesztés, de az is visszatérő motívuma, hogy Gyurcsány Ferenc rosszul kormányzott.

Az Álomcsőd című, júliusban megjelent könyvben tíz interjú van a 2008 őszén Magyarországra tört nagy gazdasági válságról. Martin József Péter (korábban a Figyelő főszerkesztője) és Várkonyi Iván (a Népszabadság volt rovatvezetője) interjúkötete nem leplez le senkit, nem fejt titkot sem, de a közgazdasághoz mit sem konyító olvasók számára is befogadhatóan taglalja a cikkünk címét képező kérdést.

Ebben a kötetben az interjú forma nem elsősorban a megszólalók személyiségét segít bemutatni, hanem inkább arra jó, hogy a párbeszédek feszesebbé tegyék a jórészt elméleti fejtegetéseket. A kérdés-válasz tagolás segít abban, hogy a sokszor nehezebben befogadható elemzések helyett egy szikárabb, a témaköröket világosan elkülönítő összegzést kapjunk arról, hogy miért került a csőd közelébe a magyar állam 2008 őszén. A megszólalók ráadásul többféleképpen értékelik ugyanazt, és ettől árnyalttá válik a gondok ismertetése.

Tíz interjú van a könyvben, a magszólalók ABC sorrendben: Bajnai Gordon, Bogsch Erik, Demján Sándor, Farkas István, Felcsuti Péter, Heim Péter, Jaksity György, Kovács Árpád, Simor András és Surányi György. Ki így árnyal, ki úgy keménykedik, de egyetlen dologban láthatóan egyetértenek: a Gyurcsány-kormány utolsó hónapjainak teszetoszasága káros volt.

Éppen e tanulság miatt kár, hogy nincs interjú Bajnain kívül a Gyurcsány-kormány egyetlen gazdasági döntéshozójával sem. Ugyanígy egyáltalán nincs szó az OTP körüli kavarásokról, (vagyis a bankmentő csomag első változatáról), de nem szólalnak meg az Orbán-kormány gazdasági szakpolitikusai sem, hogy megérthessük, a vitatott kérdésekhez hogyan viszonyulnak a mostani döntéshozók.

Az Álomcsőd nem vállalkozik olyasmire, mint amit például James Surowiecki tett a New Yorker tavaly szeptember 14-i számában, ahol "Nyolc nap amely megrengette a világot" címmel oldalakon át percről-percre felidézte, hogy ki mit csinált az amerikai kormányzatban, a FED-ben és a nagy amerikai bankokban, amikor kiderült, hogy mindjárt bedől a Lehman Borthers.

Néhány pillanatra azért be lehet nézni az Álomcsődben is a színfalak mögé. Például felvillan az az este, amikor az állam pénzügyi vezetői és Gyurcsány Ferenc az egyik szobában tárgyaltak, a másikból meg telefonálgattak az IMF-nek és az Európai Bizottság, meg a fontos nyugati kormányok vezetőinek, hogy adjanak gyorsan pénzt. A Pénzügyminisztériumban gyűltek össze, és beugrott Csányi Sándor is.

A könyv azonban nem eseménytörténet, hanem inkább okoskodások gyűjteménye. A válság okai világosan kirajzolódnak a több szempontú elemzésekből. Kiderül, hogy miről szól az MNB megítélése körüli vita, miért sebezhető a magyar gazdaság, hogyan függenek össze a politikai döntések és a piaci fejlemények. Remek egymásra mutogatás olvasható ki például a különböző pozíciókban lévő személyek között arról, hogy kinek a hibája, hogy ennyien vettek fel devizában hitelt (van bankár, volt PSZÁF-vezető, MNB-elnök, volt miniszterelnök és volt ÁSZ-elnök is a megszólalók között).

A megszólalók többsége visszafogott önelégültséggel nyilatkozik, mindenki tudta hogy baj lesz, de sajnos senkire sem hallgattak azok, akiknek lépniük kellett volna. Egyedül Kovács Árpád volt ÁSZ-elnök jelezte, hogy lelkiismeretfurdalása van, mert nem kongatta jobban a vészharangot 2008 ősze előtt. Lényegében mind a tíz megszólaló jelzi, hogy „hiába mondtam, hogy baj lesz”, de "a politika" (itt általában Gyurcsány Ferencre gondolnak) nem hallgatott rájuk.

A megszólalók között szinte konszenzus van arról is, hogy az EU-s pénzeket rosszul osztotta el az előző kormány. Az e pénzek osztásáért évekig felelős Bajnait azonban pont erről nem kérdezték meg a könyv szerzői. Szinte már közhellyé vált az osztogató kormányzati politika (2001-2006) ócsárolása, az olvasó most újra szembesülhet a sajtóban az utóbbi két évben alaposan körbejárt problémával.

A legolvasmányosabb mindenképpen Demján Sándor interjúja, aki lényegében apokalipszist jósol, a nyugati világot a Római Birodalom végnapjaihoz hasonlítja, és érezhető indulattal beszél a mihaszna, termelő munkát nem végző értelmiségről.

A magyar válság okainak és kezelésének firtatása mellett kifejezetten elméleti fejtegetések is olvashatók, például a válság nyomán oly hevesen lángoló „szabadabb piac vagy erősebb szabályozás kell-e” vita mentén.

Az Álomcsőd könnyen befogadható térképet ad a magyar gazdaságot érintő vitákhoz, elolvasásával világosabbá válik, hogy milyen problémái vannak az országnak, ezek hogyan függenek össze a külföldi fejleményekkel, és milyen forgatókönyvek lehetségesek a válság kezelésére. Elsősorban tehát ismeretterjesztő kötetről van szó, népszerű közgazdaságtanról, amit a megszólalók személyesebb megjegyzései tesznek könnyedebb olvasmánnyá.